Frissítve:

Megjavítják az „eszét vesztett” okoszebrát

Debrecen – A legnagyobb internetes közösségi oldal Debrecenben Hallottam csoportjában vasárnap reggel jelent meg az a bejegyzés, mely szerint eszét vesztette az István út 54. és 56. szám közötti okos­zebra.

Jó ideje folyamatosan villog, attól függetlenül, jön-e gyalogos, vagy nem. Így nem nagy segítség az autósoknak – tette hozzá a posztoló.

A debreceni polgármesteri hivatal kérdésünkre azt közölte, hogy a Tőzsér utcánál található zebrát a Pearl Enterprises Kft. alakította ki. A járdakapcsolatoknál elhelyezett fotocellás oszlopok érzékelik a gyalogost, és működésbe hozzák a burkolatba épített LED-lámpákat. Az izzók villogó fényjelzést adnak a gépjárművezetőknek.

A rendszer azonban elromlott. Erről értesítették a berendezés telepítőjét, s ők azt ígérték, hogy a lehető leghamarabb megjavítják az okos­zebrát.

OCs

hiba beküldése



További hírek a HAON lakóhelyem kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
A magyar érettségi kipipálva
Hajdúszoboszló - Összességében megírható volt az idei magyar nyelv és irodalom feladatsor. tovább »
Átadták a román hatóságoknak az elfogott határsértőket
Bagamér - A hajdú-bihari rendőrök átadták a három, magát vietnámi állampolgárnak valló férfit a román [...] tovább »
Változik a közlekedés a hétvégi nagyvásár miatt
Debrecen - Tavaszi kirakodóvásárt rendeznek május 10. és 12. között Debrecenben, a Böszörményi úton. A [...] tovább »
Ismer panelhű családot? Most jelentkezzen!
Debrecen - Jelképes vezetéknévvel, de valós élményekkel és családi történetekkel keresi a Modem [...] tovább »
Olvasóköri tagok tavaszi találkozója
Debrecen - Debrecenben tartották az Olvasókörök Országos Szövetsége tavaszi találkozóját és közgyűlését. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása