Frissítve:

Mégis két népirtásért kell felelnie kell Radovan Karadzicnak

Brüsszel, 2013. július 11., csütörtök (MTI) – Hibázott az első fokon eljáró törvényszék, amikor ejtette az egyik népirtás vádját Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnök ellen – ismertette a döntést csütörtökön Hágában Theodor Meron bíró. Ezért a fellebbviteli bíróság úgy döntött: Karadzicnak felelnie kell a tavaly nyáron ejtett vádpontra is.

hiba beküldése

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék (ICTY) a döntés értelmében újra köteles kivizsgálni a népirtás vádját, miszerint Karadzic 1992 márciusa és decembere között bűnszervezetben vett részt, amelynek célja a muszlimok és horvátok “végleges eltávolítása” volt Bosznia-Hercegovinából.

A 2009-ben véglegesített vádirat szerint Karadzic ellen 11 vádpontot fogalmaztak meg az ügyészek, ezek közül az első kettő az, amelyik népirtással vádolja a boszniai szerbek egykori vezetőjét. A kettőből az első alól tavaly nyáron felmentette Karadzicot a törvényszék, mert úgy ítélte meg, hogy a vád nem lenne megfelelően bizonyítható.

A fellebbviteli kamara szerint viszont a törvényszék hibásan döntött így, mert az ügyészek által felvonultatott bizonyítékok igenis alkalmasak lehetnek arra, hogy bizonyítsanak bizonyos “népirtó tetteket”.

Ilyennek ítéli a fellebbviteli bíróság például azt, amilyen körülmények között a szerbek horvát és bosnyák fogjaikat tartották: gyakran összezsúfolva, egészségügyi ellátás, élelem, víz, tisztálkodási lehetőség nélkül. Ezek a bizonyítékok a bíróság szerint alkalmasak lehetnek annak bizonyítására, hogy az elkövetők valós szándéka a népirtás volt, az, hogy az embertelen “életkörülmények az áldozatok fizikai megsemmisülését okozzák”.

Az eredetileg eljáró törvényszékkel szemben alkalmasnak találta a vád bizonyítékait a fellebbviteli testület a népirtás szándékának bizonyítására is. A bíróság ugyanis birtokában van például olyan bizonyítékoknak, amelyek arról tanúskodnak, hogy Karadzic jelenlétében “született döntés arról, hogy a muszlimok harmadát megölik, harmadát ortodox hitre térítik, harmaduk pedig magától elmegy”, így minden muszlim eltűnik Boszniából. Emellett több bizonyíték is alátámasztja azokat a vádakat, amelyek szerint a Karadzic irányítása alatt álló erők horvátokat és bosnyákokat öltek, gyilkoltak, vertek, nőket zaklattak és erőszakoltak meg.

“A vád beadványainak összességét értékelve a fellebbviteli kamara úgy találta, hogy a beterjesztett bizonyítékok teljes súlyukkal alkalmasak annak bizonyítására, hogy Karadzicnak szándékában állt népirtást végrehajtani” – indokolta a döntést Theodor Meron, a fellebbviteli testület és az egész törvényszék elnöke.

Az 1992 márciusa és decembere között elkövetett népirtáson kívül Radovan Karadzicnak a 1995 júliusában végrehajtott srebrenicai vérengzésért, népirtásért is felelnie kell, ahol az irányítása alatt álló szerb erők a vádirat szerint több mint 7000, a valóságban valószínűleg jóval több mint 8000 bosnyák férfit és fiút gyilkoltak meg.
Emellett Radovan Karadzicot további kilenc vádpontban üldözéssel, gyilkossággal, embertelen, kényszerített kitelepítésekkel, a lakosság terrorizálásával és túszejtéssel is vádolják.

– Konsiczky Zoltán, MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Nem lehet népszavazás december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Budapest - Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő százezer aláírás sem az állami cégvezetők [...] tovább »
Meghalt Császár Ákos matematikus
Budapest - Életének 94. évében meghalt Császár Ákos matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. december 15.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Tankcsapda-hétvége a benzinkutakon
Debrecen - Benzinkutakon dedikálja új, Aréna című koncert DVD-jét a Tankcsapda hétvégén. tovább »
Állatritkaságok a cívisvárosban
Debrecen - Gyarapítani szeretnék a veszélyben lévő fajok állományát. tovább »
Videó: Majkáéknak bejött Amerika!
Budapest - Az első két rész átütő sikere után Herendi Gábor idén nyáron elkezdte forgatni a Valami [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két magyar pólós a nemzetközi álomcsapatban
Budapest - Két magyar, a kapus Nagy Viktor és a balkezes Vámos Márton is bekerült a férfi vízilabdázók [...] tovább »
Megtelnek a csarnokok a hétvégén
Debrecen - Bőséges a sportkínálat a szurkolók számára: hazai pályán játszik a DEAC férfi kosárlabdacsapata, [...] tovább »
Női kézilabda-vb – Pálinger: a helyezés árnyalja a pozitívumokat
Budapest - Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke látott pozitívumokat a női válogatott [...] tovább »
A nyíregyházi edző előtt kinyílt a Barca titkainak kapuja
Nyíregyháza - Tuska János, a nyíregyházi Bozsik-akadémia edzője három napig volt a katalánok vendége. tovább »
Kék Cápák – A kötelezőt már egészen szépen tudják hozni
Nyíregyháza - A ponterővel nem volt baj a Kék Cápák Békés elleni kupameccsén. tovább »
Piros-fehérbe öltözött a Hódos
Debrecen - Kicserélték a székeket a Hódos Imre-sportcsarnok lelátóin, a DVSC-TVP otthonául szolgáló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása