Frissítve:

Meghívásos közbeszerzési eljárás az új Puskás Stadion tervezésére

Budapest, 2013. július 2., kedd (MTI) – Meghívásos közbeszerzési eljárás indul az új Puskás Ferenc Stadion tervezésére, a Nemzeti Olimpiai Központ részeként megvalósuló Millenáris Velodrom tervezésére pedig nyílt nemzetközi tervpályázatot ír ki a Nemzeti Sportközpontok (NSK).

hiba beküldése

Az NSK keddi közleménye szerint a két létesítménynél lezárult a rekonstrukció megkezdéséhez szükséges szerzői jogi vizsgálat, s mivel a Velodrom esetében “nem állapítható meg a tervek jogtulajdonosának kiléte”, nyílt nemzetközi építészeti tervpályázat indul a tervek elkészítésére. A kiírás pontos részleteiről a közeljövőben születik döntés.

Az új Puskás Stadionnál egyértelműen be lehet azonosítani a tervek jogtulajdonosát, így a törvényi előírásoknak megfelelően a meghívásos közbeszerzési eljárásra az eredeti terveket készítő Középülettervező Vállalat jogutódja, a Közti Zrt. kapott meghívást.

Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos április 23-án jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, ugyanis “stadion a stadionban” koncepcióval a mostani Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény. A 65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet, és a tervek szerint 2017 végén adják át. A beruházás 70-90 milliárd forintba kerül.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az emberfelettiben bíznak
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ne haljatok bele az alkoholba, egyedül nem megy, de a közösség erőt ad – [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Halálra gázoltak egy gyalogost Nyíregyházán
Nyíregyháza - Halálra gázolt egy férfit egy autó szombat este Nyíregyházán - közölte a rendőrség a honlapján. tovább »
A Ruben és a Napszállta is díjat kapott a sevillai filmfesztiválon
Budapest - Milorad Krstic akció-thrillere a legjobb forgatókönyv, a legjobb elsőfilm és az andalúz [...] tovább »
Illegális bevándorlás – A Fidesz írásbeli kérdéssel fordul Jean-Claude Junckerhez a migránskártyák miatt
Budapest - Írásbeli kérdéssel fordulnak a Fidesz és a KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Másodszor futnak mini maratont Sajóbábonyban
Sajóbábony - Második alkalommal rendez mini maratont most vasárnap Sajóbábonyban a Sok Kis Kéz Közhasznú Egyesület. tovább »
Vízilabda Magyar Kupa: Miskolcon sem sikerült a bravúr a DVSE-nek
Debrecen - Búcsúzott a DVSE a BENU Magyar Kupából, miután a pénteki hazai vereség után szombaton Miskolcon is [...] tovább »
Magyar Ring gála – Kis Máté a WBO interkontinentális bajnoka
Budapest/Arad - Kis Máté szombaton az Aradon megrendezett Magyar Ring ökölvívógálán megszerezte a [...] tovább »
Nemzetek Ligája – A skótok sima győzelmével a magyarok helye szinte garantált a C osztályban
Shkoder/Milánó/Budapest - A skót labdarúgó-válogatott fölényes, 4-0-ás győzelmet aratott Albánia [...] tovább »
Női kézilabda BL – Maximális pontszámmal jutott tovább a Győr
Győr - A címvédő Győri Audi ETO KC húsz góllal legyőzte otthon a horvát Podravka Koprivnica csapatát a női [...] tovább »
Mátyus Lili és Lehmann Csongor
Tiszaújváros - Az országos elismerést is tiszaújvárosi triatlonos kapta a pénteki díjátadón. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása