Frissítve:

Meghiúsulni látszik a kormorángyérítés a Közép-Tiszán

Kisköre, 2013. április 5., péntek (MTI) – Sikertelenül zárulhat a múlt év őszén indult kormorángyérítési szezon a Közép-Tisza vidéken, mert a tél folyamán nem fagytak be teljesen a térségbeli vizek, jelenleg pedig a kiadott engedély szab teljesíthetetlen feltételeket a vadászathoz – közölte a vízkezelő cég halőrzési csoportvezetője pénteken az MTI-vel.

hiba beküldése

Szűcs Lajos elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan ezen a télen is szervezett állománygyérítést a szajoli Halász Kft. a Közép-Tisza mentén rendkívül elszaporodott kormoránok számának visszaszorítására. Számítások szerint évente a horgászok, a halászok és a rabsicok zsákmányát együttesen is meghaladó, több százmillió forint értékű halat fog ki, illetve sebez halálra e madárfaj az érintett folyószakaszon.

Az elmúlt szezonokkal ellentétben azonban ezúttal eredménytelenül érhet véget az akció. A tél folyamán csak egyetlen vadászatot szerveztek a folyó kiskörei szakaszán és Abádszalók térségében – tájékoztatott a szakember, aki szerint akkor a mindössze 100-150 gyülekező madárból egyet sem sikerült elejteni.

Hangsúlyozta: ez nem volt meglepő, hiszen korábban is csak úgy tudtak hatékony gyérítést végezni, ha a Tisza-tó és a környező állóvizek teljesen befagytak és emiatt a kormoránok ezresnél nagyobb csapatba verődve kerestek táplálékot a folyó egy-egy rövidebb szakaszán.

A tél folyamán ehhez nem voltak alkalmas időjárási feltételek. Ezekben a hetekben még lenne esély az elmaradt vadászatok pótlására, a Közép-Tisza-vidék elöntött árterein ugyanis szokatlan módon jelenleg népes kormoránkolóniák találhatók, Szolnok határában például 5-600 egyedet is számláltak.

Ezek elejtése azonban most jogi akadályba ütközik. A téli idényre szóló, február végéig érvényes szakhatósági engedélyt ugyan sikerült egészen 2014 tavaszáig meghosszabbíttatniuk, ám az új papír teljesíthetetlen feltételeket szab a használható fegyverek, illetve lőszerek tekintetében – fogalmazott.

Kifejtette: az előírás szerint kizárólag kis kaliberű, úgynevezett 22-es puskát vethetnének be acélsöréttel a kárókatonák ellen. Ez pedig képtelenség – állította a halőrzési csoportvezető, aki aláhúzta: az említett fegyverek kizárólag golyó kilövésére alkalmasak.

Jelezte: eddigi tapasztalataik alapján a kormoránvadászatok sikerét csak a golyós, valamint a sörétes fegyverek együttes alkalmazása garantálja. Éppen ezért a napokban fellebbezési kérelmet nyújtanak be a szakhatósághoz, ám annak elbírálása várhatóan legalább 2 hónapot vesz igénybe.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Baleset az M3-ason – Az egyik pár után három gyerek maradhat árván
Kisnamény - Aki szegény, az a legszegényebb – egy jobb életet remélve utaztak volna Budapestre. tovább »
Némileg emelkedett az adóhatóságnak tartósan tartozók száma a negyedik negyedévben
Budapest - Némileg emelkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) tartósan tartozók száma a negyedik [...] tovább »
Szijjártó: a közép-európai országok észszerű migrációs politikát folytatnak
Budapest - A közép-európai országok ésszerű migrációs politikát folytatnak, saját állampolgáraik [...] tovább »
Fejlesztik az e-útdíj rendszert a tehergépjárművek környezetvédelmi besorolásának ellenőrzése miatt
Budapest - Fejlesztik az e-útdíj rendszerét, azon belül is a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek [...] tovább »
ITM: húsz nemzetközi IC+ vasúti kocsi 2019 első felében forgalomba áll
Budapes  Hetven belföldi forgalmú IC+ vasúti kocsi sorozatgyártása elindult, ebből öt már közlekedik, további [...] tovább »
Nagykövetekkel tárgyalt Nagy István agrárminiszter
Budapest - A közös uniós agrárpolitikáról, a GMO-mentes állati takarmányokról és a védjegypolitikáról [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kosárlabda EK – Egypontos fehérvári győzelem
Székesfehérvár - Az Alba Fehérvár hazai pályán egy ponttal legyőzte a bolgár Balkan BC együttesét kedden a [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Pontot mentett otthon a Ferencváros
Budapest - A Ferencváros hazai medencében 8-8-as döntetlent játszott az olasz Bresciával a férfi vízilabda [...] tovább »
Jégkorong Magyar Kupa – Az FTC a bronzérmes
Budapest/Miskolc - Az FTC-Telekom szerezte meg a bronzérmet a jégkorong Magyar Kupában, miután a keddi helyosztón [...] tovább »
Debrecenben folytatja Holoda Péter
Debrecen - A 2017-es budapesti világbajnokságon bronzérmes úszó a tokiói olimpiáig írta alá új szerződését. tovább »
Kassán jártak a miskolci karatésok
Miskolc - A miskolci Justitia Fuji-Yama SE karatékái január 19-én Kassán jártak a 12. Michal Bozogan [...] tovább »
Uray-emléktorna Szerencsen
Szerencs - Megrendezték a VIII. Uray Attila teremlabdarúgó-emléktornát Szerencsen, a Kulcsár Anita sportcsarnokban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása