Frissítve:

Meghalt Ram Karmi, Izrael egyik legjelentősebb építésze

Jeruzsálem, 2013. április 12., péntek (MTI) – Nyolcvankét éves korában meghalt Ram Karmi, Izrael egyik legjelentősebb építésze, akinek gyakran vitákat kiváltó jelentős középületei – köztük az új nemzeti színház, a Habima, a tel-avivi központi buszpályaudvar vagy a Legfelsőbb Bíróság épülete – meghatározzák a zsidó állam jelenkori arculatát.

hiba beküldése

A zsidó államba légi úton érkezőket egy Karmi-épület fogadja: egy New York-i irodával közösen Ram Karmi tervezte a Ben Gurion nemzetközi repülőtér új terminálját. Bár ez az épület kivívta a szakma elismerését, kritikusai szerint már elkészültekor szűkösnek bizonyult az igényekhez képest, és sokat bírálták az indulási csarnok hatalmas vámmentes bevásárlóközpontját is.

Aránytévesztéssel vádolták: azzal, hogy olyan lett, mintha egy hatalmas üzletközpont mellé építettek volna alibiből egy repteret, nem pedig egy repülőtéren lenne mellesleg egy vámmentes bevásárlási lehetőség.

Igen éles kritikákat váltott ki a tel-avivi buszpályaudvar hatalmas piros-szürke betonhombárja is, ahol szinte törvényszerűen eltéved a tájékozatlan utas a hatalmas, barátságtalan és félhomályos tömb üres belsejében kaotikusan kanyargó lépcsők és mozgólépcsők labirintusában.

Ma már csak végszükség esetén merészkednek be az izraeliek az egykor bevásárlóközpontnak is szánt épületbe, amelyet nagyrészt uralmuk alá vontak a hajléktalanok, a kábítószeresek és az afrikai menekültek.

Az Olmert-féle korrupciós ügy miatt elhíresült jeruzsálemi Holyland lakópark sem számít Karmi sikerei közé. A hegytetőn magasodó sokemeletes építményrendszer inkább hat barátságtalan erődítménynek, mintsem polgári rezidenciának.

A Habima, a nemzeti színház újjáépítése sem nyerte el a tel-aviviak tetszését. Ott Karmi felszámolta az 1934-ben Oskar Kauffmann tervezte Bauhaus épület arányait és egy ízléstelen „monstrumot” teremtett a romokon – legalábbis számos bírálója szerint.

Jól sikerült viszont, és Izrael legnagyobb elismerését, az Izrael-díjat hozta az építésznek a nővérével, Ada Karmi-Melameddel közösen tervezett új Legfelsőbb Bíróság Jeruzsálemben, mely a kneszet szomszédságában kiválóan illeszkedik mind épített környezetébe, mind az azt övező dombok világába.

Karmi édesapja, Dov Karmi nyomdokain járt, aki Tel-Aviv számos Bauhaus-stílusú épületét álmodta meg. Fiatalon részt vett az 1948-as függetlenségi háborúban, majd a haifai Technionon és Londonban tanult. Eleinte apja irodájában dolgozott, késöbb a lakásügyi minisztérium főépítésze volt és saját neve alatt dolgozott.

Hat gyermeke és özvegye gyászolja.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Háborúban is úszott a Debrecen tengerjáró
Budapest – Ez a jármű a magyar dunai-tengeri flotta utolsó még meglévő tagja. tovább »
17 fura tény, amitől te is más színben látod majd a világot
Szerinted a magas vagy az alacsony emberek agresszívabbak? És azt tudtad, hogy a '80-as években a csirkéknek is [...] tovább »
Másfél tonna szemetet gyűjtöttek össze a belga tengerparton
Brüsszel - Több mint másfél tonna, főként műanyag hulladékot gyűjtöttek össze a hétvégén önkéntesek a [...] tovább »
Dicséretet árulnak szolgáltatásként Kína egyik legnagyobb közösségi platformján
Peking - Nagy visszhangot keltett Kínában egy újfajta szolgáltatás megjelenése az ország egyik legnagyobb [...] tovább »
Az Alphaville első lemeze, a Forever Young újra megjelent
Budapest - Újra megjelent a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb poplemeze, az Alphaville együttes Forever Young [...] tovább »
A légiirányítók részleges sztrájkja miatt fennakadások várhatók a brüsszeli repülőtéren
Brüsszel - A légiirányítók részleges sztrájkja miatt késések és járattörlések várhatók a brüsszeli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jól sikerült a Szpari-szurkoló megsegítésére rendezett focigála
Nyíregyháza - Ennyi válogatott focista még nem volt a Continental Arénában, de még a korábban másként hívott [...] tovább »
Magyar-horvát – Néhány hetet kell kihagynia Nagy Dominiknak
Budapest - Néhány hetet kell kihagynia Nagy Dominiknak, aki a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap esti, horvátok [...] tovább »
Aluinvent-DVTK U23: „Végre újra győztesként hagyhattuk el a pályát”
Miskolc - Női kosárlabda NB I/B, piros csoport, 9. fordulójában Kecskemétre utazott a Aluinvent-DVTK U23 csapata. tovább »
Miskolci Vénusz: „A becsületünket megőriztük”
Miskolc - Női futsal NB I, 18. fordulójában a Miskolci Vénusz fogadta a Agenta Girls Szekszárd csapatát. tovább »
DVTK: „Elégedett vagyok a lányokkal”
Miskolc - Női labdarúgó NB I, 15. fordulójában a DVTK fogadta a Szent Mihály FC csapatát. tovább »
Tokió 2020 – Világranglista-harmadikként vág neki a kvalifikációnak a férfi kardcsapat
Budapest - A következő időszakban a hangsúly a csapatversenyeken lesz a férfi kardozók számára, mert a cél az, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása