Frissítve:

Meghalt Doug Engelbart, a számítógépes egér feltalálója

Budapest, 2013. július 4., csütörtök (MTI) – Nyolcvannyolc éves korában meghalt Doug Engelbart, a számítógépes egér atyja.

hiba beküldése

A számítástechnikai területen úttörőnek számító amerikai feltaláló az 1960-as években fejlesztette ki az akkor még fa házas, két fém keréken gördülő egeret. Egy kaliforniai kutatóintézetben dolgozott az email, a szövegszerkesztő és a videokonferencia korai változatain is.

Halálhírét lánya közölte a kaliforniai Mountain View-ban található Számítógép-történeti Múzeummal. Tájékoztatása szerint édesapja már rossz egészségi állapotban volt. Kedd éjjel halt meg álmában – írta a BBC hírportálja.

Doug Engelbart 1925. január 30-án született Portlandben, édesapja rádiószerelő, édesanyja háztartásbeli volt. Elektromérnöknek tanult, dolgozott az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA elődjénél is, de számítógépek iránti érdeklődése révén végül a Stanford Kutatóintézetben (SRI) kötött ki, majd Augmentation Research Center néven saját laboratóriumot alapított, amely közreműködött az internet előfutárának számító ARPANet létrehozásában is.

Az egeret egy ma már legendás 1968-as San Franciscó-i prezentáción mutatta be először, amelyen az első videokonferenciát is tartotta. Számítógépes alapfelszereléssé vált találmányán azonban nem gazdagodott meg: szabadalma 1987-ben, még az egér elterjedtté válása előtt lejárt.

Engelbart 1997-ben megkapta az 500 ezer dollárral járó Lemelson-MIT-díjat, 2000-ben pedig az amerikai elnök által adományozott Nemzeti Technológiai Érmet.



További hírek a Multimédia kategóriából
Szupergyors vezetékes internetet fejleszt a Magyar Telekom Borsodban
Miskolc - A Magyar Telekom korszerű szélessávú vezetékes távközlési hálózatot fejleszt Borsod-Abaúj-Zemplén [...] tovább »
Újabb kibertámadás érte Ukrajnát
Kijev - Ismeretlen hackerek újabb kibertámadást indítottak ukrán állami intézmények és fontos [...] tovább »
Feltörték a táncegyüttes honlapját
Nyíregyháza - Nem sokáig örülhet szánalmas tettének a hacker, az oldal hamarosan újraépül. tovább »
Ügyészség: már nem gyanúsított az “etikus hekker”
Budapest - Már nem gyanúsítja az "etikus hekkert" az illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség [...] tovább »
Ismert vagy és szingli? Itt is kereshetsz társat
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az Androidra és iPhone-ra is ingyen letölthető Loveflutter eddig nem sok vizet [...] tovább »
Digitális evolúció a bevásárlásban
Az elmúlt bő másfél évtizedben digitális, kommunikációs és információs (r)evolúción mentünk keresztül. Az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB II – Továbbra is veretlen az MTK
Budapest - Az MTK 2-1-re nyert szerdán Szolnokon a labdarúgó NB II 5. fordulójában, ezzel továbbra is veretlen. tovább »
Nagy bánata van a csekei csapatnak
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoport, a 2. fordulójából [...] tovább »
Kajak-kenu vb – Magyar ezüstérem parakenuban
Budapest/Racice - Ezüstérmet nyert parakenuban Suba Róbert a világbajnokságon, a csehországi Racicében. tovább »
Európa Liga – A Videoton edzője szerint a győzelem a fontos, nem a szép játék
Székesfehérvár - A Videoton FC szerb vezetőedzője szerint nem szépen kell játszaniuk, hanem meg kell nyerniük [...] tovább »
Hosszú Katinka tovább faragna világcsúcsaiból
Budapest - Elsősorban "időkben gondolkodik", ha a további pályafutására tekint előre Hosszú Katinka háromszoros [...] tovább »
Amerikai tévé: Robert Lee sportriporter a neve miatt nem közvetíthet Charlottesville-ből
Washington - Az ESPN amerikai televíziós csatorna úgy döntött, nem közvetíthet a virginiai Charlottesville-ben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása