Frissítve:

Megerőszakolt lány: Demszky visszatartja a Rebisz-nek szánt 35 milliót

Demszky Gábor Demszky Gábor
Demszky Gábor főpolgármester nem írja alá a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) 35 millió forintos támogatásról szóló szerződést, amíg nem tisztázódik, mi történt pontosan május elején a Múzeum körúton.

hiba beküldése

A főpolgármester szerint minősíthetetlen gaztettet követtek el a rendőrök, a főpolgármester Petrétei Józsefigazságügyi és rendészeti minisztert kéri, hogy vonják le a személyi konzekvenciákat.

Demszky Gábor pénteken délelőtt a Fővárosi Önkormányzat nevében írta volna alá a 2007-es évre vonatkozó szolgáltatási szerződést a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, illetve a Rendészeti Biztonsági

Adatok
2006-ban 362 esetben követtek el bűncselekményt a rendőrség kötelékébe
tartozó egyenruhások, emellett 736 esetben szabálysértés, 2136 esetben pedig
fegyelemsértés miatt indult rendőrrel szemben eljárás.

Szolgálattal.
Demszky Gábor akkor döntött úgy, hogy csak a BRFK-val írja alá a szerződést, miután pénteken este öt REBISZ-es rendőrt meggyanúsítottak azzal, hogy május 4-én késő este megerőszakoltak egy 21 éves lányt.

A lány csütörtökön ismerte fel egyik támadóját, rajta keresztül sikerült azonosítani társait. Dobozi József, a REBISZ parancsnoka mindannyiukat azonnali hatállyal felfüggesztette beosztásából.

A Fidesz a rendőri vezetők lemondását sürgeti

A Fidesz szerint morális válságba került a rendőrség. Az ellenzéki párt rendészeti munkacsoportja azonnali lemondásra szólította fel Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt, Bene László országos parancsnokot és Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert is, az elmúlt időszak rendőrségi botrányai miatt.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a rendészeti munkacsoporttal közös megbeszélések után nyilvánvalóvá vált, hogy súlyos bizalmi válság alakult ki az emberek és a rendőrség között. Az elmúlt időszak sorozatos botrányai miatt megingott az egyenruha becsülete, illetve a belé vetett bizalom, pedig a közpénzen szolgáló fegyveres erőket közmegbecsülés, és személytől független, végső bizalom kellene, hogy övezze – hangsúlyozta a politikus. Navracsics szerint a morális válság politikai, vezetésbeli problémákat is felvet. A kormány immár nem tudja uralni a REBISZ-t sem – tette hozzá.

Kontrát Károly, a fidesz rendészeti munkacsoportjának vezetője szerint a Borsod megyei korrupciós ügy, a Széna téri lopás, vagy a nemi erőszak az egész rendszer romlottságát jelzi. A társadalom bizalmát a jelenlegi vezetőkkel nem lehet visszaszerezni, a BFRK, az ORFK illetve a szaktárca vezetőinek ezért le kell mondaniuk – jelentette ki a fideszes politikus. Amíg nem rendeződik a helyzet, a Fidesz a rendőrség és a határőrség integrációjával kapcsolatos ötpárti egyeztetéseken sem vesz részt – mondta Kontrát Károly.


Kapcsolódó cikkek:

Megerőszakolt lány: tagadnak a rendőrök

5-10 év börtönre is ítélhetik a REBISZ-es rendőröket, ha bebizonyosodik, hogy tényleg megerőszakoltak egy lányt. A gyanúsítottak esti vallomásukban tagadták az áldozat vádjait. Az ügyészség kezdeményezte az 5 rendőr előzetes letartóztatását.

 

Megerőszakolt lány: a KDNP szerint Gyurcsány  is felelős

A KDNP szerint a magyarországi demokrácia 17 éves történetének egyik legszégyenletesebb bűncselekményét követték el azok a rendőrök, akik megerőszakoltak egy 21 éves lányt két hete Budapesten. A párt az októberi zavargásokra vezeti vissza a történteket.

Rendőrruhások erőszakolták meg 
Erőszakos közösülés miatt indított nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Hooligans együttes gitárosa barátnőjének.



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása