Frissítve:

Megerősítette Magyarország országkockázati besorolását a Coface

Budapest – 2014. július 25., péntek (MTI) – Megerősítette Magyarország országkockázati minősítését a Coface nemzetközi hitelbiztosító – közölte a cég az MTI-vel. döntését azzal indokolva, hogy az idén a magyar gazdaság helyzete és kilátásai javultak, a reál GDP nyolc éve nem látott ütemben nőtt.

hiba beküldése

A világ egyik legnagyobb hitelbiztosítójának szakértői úgy látják, az export és a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fontos szerepet játszanak Magyarország gazdasági növekedésében.

Továbbra is a B kategóriába tartozik Magyarország országkockázati megítélése – közölte a Coface. Megjegyezték: a változatlanul hagyott B osztályzat azt jelenti, hogy a Coface szakértői kedvezően értékelik az elért eredményeket, ugyanakkor érzékelhető kockázatokat is látnak Magyarországon, emiatt az ország kockázati megítélésén egyelőre nem változtattak.

A Coface szakértők kiemelik: a gazdasági helyzet és a kilátások is javultak, a magyar GDP reálértéken 3,2 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, amire 2006 óta nem volt példa.
Az MTI-hez eljuttatott rövid összegzés szerint Grzegorz Sielewicz, a Coface régiós elemzője szerint a növekedésben főszerepet játszanak a közszférában végrehajtott beruházások, valamit a “tempósan” növekvő export.

Az exportteljesítmény pedig egyrészt az eurózónában megindult élénküléssel, másrészt a magyarországi autóipar bővülő kapacitásaival magyarázható.

A magánszférában is növekszik a beruházási hajlandóság, különösen a kkv-szektorban, ez egyebek között a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának köszönhető. A kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban bekövetkezett élénkülés azért különösen fontos, mert a kkv-k az éves GDP 54 százalékát adják, és a foglalkoztatottak 70 százalékának adnak munkát – mutatnak rá a Coface szakemberei.

Az elemzés utal a kockázatokra is, így arra, hogy Magyarország besorolását a háztartások fogyasztásának lassú növekedése is befolyásolja, mégpedig a devizahitelek elhúzódó, még mindig kedvezőtlen hatása és a visszafogottan emelkedő keresetek miatt. További kockázati tényező, hogy Magyarország erősen függ a külső kereslettől, az export GDP-hez mért aránya régiós összevetésben a legmagasabb, 96 százalékos, miközben Csehországban 79, Lengyelországban 48, Romániában pedig 42 százalékos ez az arány.

A Coface elemzői a kedvezőtlen tényezők között említik a nem teljesítő bankhitelek 18 százalékos arányát, valamint a bankadó magas szintjét. A szakértők emellett kockázatosnak tartják a régióra, így Magyarországra nézve az ukrán-orosz konfliktust, mivel mind Ukrajna, mind Oroszország fontos kereskedelmi partnere a régió országainak.

A Coface a Magyarországról és a régióról szóló elemzéssel párhuzamosan közölte azt is, hogy a napokban a társaság papírjait közel 1 milliárd eurós értékű tranzakció keretében bevezették a párizsi tőzsdére.

A Coface Group a világ vezető hitelbiztosítója, amely megoldást kínál a vállalatoknak szerte a világban ügyfeleik pénzügyi kötelezettségeinek elmulasztásából fakadó kockázatára, a hazai piacon és export esetén egyaránt.Tavaly a 4400 alkalmazottat foglalkoztató Coface Group 1,440 milliárd euró konszolidált forgalmat könyvelt el.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Felül kell vizsgálni a Debreceni Főpályaudvar terveit
Debrecen - A Debreceni Főpályaudvar megvalósítására kiírt 2. közbeszerzési eljárás is eredménytelenül [...] tovább »
„A kapcsolat örök és megbonthatatlan”
Debrecen - A várossal szembeni bizalom nagymértékben köszönhető a Debreceni Egyetem létének. tovább »
Brexit – Német pártok vezetői és üzletemberek maradásra kérik Nagy-Britanniát
London - A legnagyobb német pártok és üzleti szervezetek vezetői közös levélben kérték Nagy-Britanniát arra, [...] tovább »
Az EU védővámot vezet be kínai elektromos biciklik uniós behozatalára
Brüsszel - Az Európai Unió védővámot vezet be a kínai gyártmányú elektromos kerékpárok uniós behozatalának [...] tovább »
Rekordméretűre nőtt a magyar gumiabroncspiac
Budapest - Minden eddiginél több, összesen 3,1 millió darab gumiabroncsot értékesítettek Magyarországon a [...] tovább »
Modernizál és árakat változtat februártól a Magyar Posta
Budapest - Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – A Ferencváros zárja élen az alapszakaszt
Budapest - A Ferencváros zárja élen az alapszakaszt a jégkorong Erste Ligában, miután utolsó mérkőzésén [...] tovább »
Debrecenben is gyulaji vereség
Nyírgyulaj - Nem sikerült meglepetést okoznia a Nyírgyulajnak pénteken este a DEAC vendégeként. tovább »
Női kézilabda NB I – Sima győri győzelem
Budapest - A címvédő, százszázalékos mutatóval listavezető Győr húsz góllal győzött a Mosonmagyaróvár [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott Kassán a DVTK
Budapest/Kassa/Miskolc - A DVTK Jegesmedvék csapata 3-1-re kikapott Kassán a szlovák jégkorongliga alapszakaszának [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – A Pénzügyőr sikerével indult a sorozat
Budapest - A Pénzügyőr - némi meglepetésre - három játszmában győzött az előző idényben ezüstérmes [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – A Körmend és a Kecskemét is otthon nyert
Budapest - A Körmend a Pécs, a Kecskemét az Alba Fehérvár ellen nyert saját közönsége előtt a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása