Frissítve:

Megerősítette a magyar adósosztályzatot a Standard & Poor’s

London, 2014. szeptember 19., péntek (MTI) – Megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló szuverén adósságának “BB/B” szintű adósosztályzatait pénteken a Standard & Poor’s, az eddigi stabil kilátással.

hiba beküldése

A nemzetközi hitelminősítő a lépéshez fűzött londoni elemzésében közölte: úgy látja, hogy több évnyi “heveny” magánszektorbeli mérlegalkalmazkodási folyamat és költségvetési szigor után a magyar gazdaságban megkezdődött a kilábalás.

Az S&P elemzőinek előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén reálértéken 3 százalékot meghaladó ütemben növekszik. A Standard & Poor’s várakozása szerint a magyar gazdaság teljesítménye 2015 végére már valamivel túllépi a 2007-ben – a pénzügyi válság elhatalmasodása előtt – mért szintet.

A magyar gazdaság növekedési potenciálja viszont a későbbiekben alacsonyabb szintre áll be – jósolta a hitelminősítő.
Az S&P szakértői szerint a magyar gazdaság jelenlegi növekedési lendületének erősödését részben a beruházások és a fogyasztás korábbi nyomott szintjéből eredő bázishatások, részben a “nagyvonalú” EU-folyósítások, részben pedig olyan kormányzati gazdaságpolitikai intézkedések okozzák, amelyek rövid távon segíthetik, középtávon viszont hátráltathatják a növekedést.

Amint az intézkedések hatásai kifutnak, a Standard & Poor’s várakozása szerint a magyar gazdaság potenciális növekedési rátája 1-1,5 százalékra esik vissza. A kiszámíthatatlan gazdaságpolitikai döntéshozatal, a terjeszkedő közszféra, a regresszív és túlbonyolított adókörnyezet, a nem nyereséges bankrendszer és a csökkenő népesség visszahúzó erővel hat a magyar gazdaságra – áll az S&P pénteki elemzésében.

Ezt a felívelő, később ismét lefelé tartó növekedési pályát más nagy londoni házak is jósolják Magyarország esetében, bár elsősorban külső okok – mindenekelőtt a gyenge euróövezeti növekedés és az ukrajnai válság hatásainak átgyűrűzése miatt.
A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai új előrejelzésükben az első félévi erőteljes teljesítmény alapján 3 százalékos magyar GDP-növekedést valószínűsítettek 2014 egészére, de a ház szerint az orosz-ukrán konfliktus ellenszele 2015-ben akár 1 teljes százalékponttal is lassíthatja a magyar gazdasági növekedést.

A Morgan Stanley globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai legutóbbi felülvizsgált előrejelzésükben közölték, hogy a hazai kereslet élénkülése és a devizahitelesek terheinek enyhítése alapján “könnyen elképzelhetőnek” tartanak akár 3,5 százalékos idei egész éves GDP-növekedést is a magyar gazdaságban. A ház londoni elemzői közölték ugyanakkor azt is, hogy véleményük szerint ezt az ütemet nehéz lesz fenntartani hosszabb távon. A cég ezért 2016-ban 2,3 százalékos egész éves növekedést vár Magyarországon.

A Standard & Poor’s pénteki elemzése szerint 2009 óta – a külföldi anyabankok nagy tőkeinjekcióitól és egyes jelentős feldolgozóipari beruházásoktól eltekintve – gyenge a működőtőke-beáramlás a magyar gazdaságban. A cég számításai szerint a közvetlen külföldi befektetések értékének éves átlaga a 2009 óta eltelt időszakban nem éri el a GDP 1 százalékát, jóllehet 2001 és 2008 között évente átlagosan 3,1 százalék volt.

Az S&P londoni elemzői hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy ez a folyamat az egész térségre jellemző.

A hitelminősítő közölte: nem számol azzal, hogy a devizahitelesek törlesztési terheinek enyhítését célzó intézkedések a magyar bankszektor átlagos tőkemegfelelési rátáját a 8 százalékos szabályozási minimum alá csökkentenék, de várakozása szerint ezek az intézkedések a magyar gazdaság hitelellátásnak további szűkítésére késztetik a bankokat.
A Standard & Poor’s elemzői ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy a háztartások devizahitel-állományának csökkentése kedvező hatással lesz a magyar monetáris politika rugalmasságára.

Az S&P szerint várhatóan teljesül a hazai össztermékhez (GDP) mért 2,9 százalékos idei magyar államháztartási hiánycél, bár van néhány kockázat; a cég ezek közé sorolja a vártnál alacsonyabb inflációt.

A Standard & Poor’s menetrendjében az idei évre a pénteken ismertetett értékelés után már nem szerepel több dátum Magyarország adósosztályzatának felülvizsgálatára.

Az S&P március végén hajtotta végre idei előző magyar felülvizsgálatát; akkor stabilra javította a magyar besorolás kilátását a leminősítés lehetőségére utaló addigi negatívról.

Magyarországra a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül jelenleg a Standard & Poor’s tartja érvényben a leggyengébb besorolást: a “BB” hosszú futamidejű magyar osztályzat az S&P listáján a befektetési ajánlású sáv aljától két fokozattal elmarad.
A Moody’s Investors Service hosszú távú magyar szuverén osztályzata ennél egy fokozattal jobb, “Ba1”, amely e cég besorolási módszertana alapján azonos a Fitch Ratings “BB plusz” hosszú futamú magyar szuverén devizaadós-minősítésével. E két cég magyar osztályzatai is azonban még egy fokozattal elmaradnak a befektetésre ajánlott kategória alapszintjétől, a “Baa1/BBB mínusz” besorolástól.

Magyarország államadós-osztályzatainak kilátása a három cég közül azonban kettőnél már stabil; a Standard & Poor’s március vége, a Fitch 2012 decembere óta stabil kilátást tart érvényben a magyar besorolásokra. A Moody’s magyar adósosztályzatának kilátása továbbra is negatív.

– Kertész Róbert, MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Pékek sapkában, rövidnadrágban
Hajdú-Bihar - A traktor légkondicionált fülkéjében, vagy a platánfák árnyékában kibírható a kánikula. tovább »
Vízhiányos időszak megállapítását kezdeményezte az Agrárkamara
Budapest - A biztonságos élelmiszertermelés fenntartása érdekében vízhiányos időszak megállapítását [...] tovább »
Hőség – Nőtt az áramfogyasztás, de nem dőlt meg a csúcs
Budapest - Idén nyáron eddig csütörtökön volt a legnagyobb az ország áramszükséglete, de áramterhelési [...] tovább »
Új eljárásban szigorította a politikai plakátok kihelyezését a Ház
Budapest - A településkép védelméről szóló törvény módosításával szigorította az Országgyűlés a [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Német és brit lap
Berlin, London - A Die Welt című német konzervatív lap pénteki számában a Csehország, Lengyelország, [...] tovább »
Szijjártó: 3,7 milliárd forintos beruházást indít a Diehl Aircabin Nyírbátorban
udapest, Nyírbátor - Mintegy 3,7 milliárd forint értékű beruházással bővíti kapacitását a Diehl Aircabin [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Új negyedszázadot kezdett a Kölcsey – sikerekkel
Nyíregyháza - A sérülések gátolták meg a nyíregyházi diákcsapatot a még szebb szereplésben. tovább »
Vasemberek küzdelme Leveleken
Levelek - A hagyományok felelevenítéseként rendeztek nagyszabású triatlonversenyt a településen. tovább »
Rend a lelke mindennek
Nyírtelek - A nyírteleki sikerrecept: az öltöző az edző, a pálya a játékosoké – a szabályt mindenki betartja. tovább »
Az ifjú naményi százados
Vásárosnamény - Lionel Messi és Tisza Tibor a beregi gólzsák példaképe. tovább »
Hazai edzőmeccsel kezd a DVTK
Miskolc - A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata szombaton 17.00-tól hazai környezetben játssza a 2017/18-as [...] tovább »
Alakul az újvárosiak kerete
Balmazújváros - Az élvonalra hangoló csapat a Budapest Honvéddal csap össze edzőmeccsen. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása