Frissítve:

Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgépe Budapestre

Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első gépe Budapestre Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első gépe Budapestre - © Fotó: MTI
Budapest, 2013. augusztus 18., vasárnap (MTI) – Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgépe vasárnap délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a dél-angliai Bournemouth repülőtérről.

hiba beküldése

Az Álmos vezér névre keresztelt Boeing 737-500-as gépet repülős szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték. A repülőgépet a Sólyom légitársaság állományában lévő két egykori Malév-pilóta hozta Budapestre.

Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways Kft. vezérigazgatója a repülőtéren újságíróknak elmondta: a repülőgép kifogástalan állapotban van, az első gép charter-repüléseket végez szeptember végéig, amíg a további lízingelt öt gép meg nem érkezik.

Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első gépe Budapestre Fotó: MTI ©

A vezérigazgató kérdésre válaszolva közölte: a tervek szerint október elején indul az első menetrend szerinti járatuk. Az idén az év végére 36 desztinációra repülnek, induláskor 22 célállomást hirdetnek meg. Egyelőre 12 géppel számolnak ebben az évben, de számuk bővülhet. Hosszú távú járatok a jövő évi menetrendben várhatók – tette hozzá.

Vágó József elmondta: a jegyeladásról megállapodtak a szolgáltatóval, és záros határidőn belül, augusztus legvégére vagy szeptember első hetére készen állnak a jegyértékesítési rendszerrel. Az idén három hónap alatt 300 ezer utassal számolnak.

Vágó József elmondta, hogy 30 főállású munkavállalót már felvettek, az augusztus elején meghirdetett 35 munkakörben 400 embert vesznek fel, később 1000-1500 főt alkalmaznak majd.

A vezérigazgató kifejtette, hogy a repülési engedélyek az indulásra meglesznek, közösen dolgoznak a hatósággal. A rádióengedélyt már megkapták, a lajtstromba vétel megtörtént. A brit hatóság megerősítette, hogy a lízingelt gépek műszaki állapota kiváló, amelyet a magyar hatóság elfogadott.

Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első gépe Budapestre Fotó: MTI ©

Vágó József újságíróknak elmondta, hogy a lízingcég alkatrészeket is biztosít a gépekhez, az Álmos vezér vasárnap éjjel visszaindul angol bázisra az alkatrészekért.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgató közölte, hogy eddig 2 millió eurót feltettek a cégbe a tulajdonostársak.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálos vonatbaleset történt Szegeden
Szeged/Budapest - Halálra gázolt egy férfit a vonat Szegeden kedd este, Szeged és Kiskundorozsma között [...] tovább »
December 31-ével zárul az országos videokonferencia-rendszer kiépítése
Budapest - December 31-ével lezárul az országos videokonferencia-rendszer kiépítésének projektje, amelynek [...] tovább »
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta a Polgári Magyarországért díjat
Budapest - A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) kapta az idei Polgári Magyarországért díjat. A [...] tovább »
MEKH: csaknem 100 településen elérhető a távhő
Budapest - A távhővel ellátott települések száma megközelítette a százat tavaly Magyarországon, a [...] tovább »
BM: a rendőrség higgadt maradt, nem alkalmazott felesleges, túlzó erőszakot
Budapest - A Belügyminisztérium (BM) szerint - az Amnesty International (AI) civil szervezet állásfoglalásával [...] tovább »
Az ÁSZ száz dolgozójának ajánlotta fel a távozást közös megegyezéssel
Budapest - Az Állami Számvevőszék több ütemben mintegy száz munkavállalójának ajánlotta fel a távozást az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt nyerte a curling-bajnokságot vegyespárosban
Budapest - Vegyespárosban a Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó nyerte meg a magyar curling-bajnokságot. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Fehérvár
Budapest/Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 5-4-re győzött kedden a vendég Klagenfurt ellen az osztrák [...] tovább »
Cseh László a BVSC-Zuglóhoz igazol
Budapest - Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, valamint edzője, Plagányi Zsolt januárban a [...] tovább »
Kék Cápák – Fáradtan is elegendőt tettek a győzelemért
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok sűrű hetet zártak le győzelemmel. tovább »
MLSZ – Zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntették az Újpestet
Budapest - Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó [...] tovább »
Baktalórántháza – Sokat voltak vendégségben
Baktalórántháza - Egyéni hibákból hátrányba kerültek döntő helyzetekben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása