Frissítve:

Megemlékezett Horn Gyuláról az MSZP választmánya

Budapest, 2013. június 29., szombat (MTI) – Horn Gyula volt kormányfő és pártelnök emléke előtt tisztelgett az MSZP választmánya szombaton.

hiba beküldése

A múlt szerdán elhunyt politikusra először egy kisfilmmel emlékeztek, majd Mesterházy Attila méltatta érdemeit.

A pártelnök azt mondta, kevés magyar politikus tudta beírni a nevét az európai és a világtörténelembe, Horn Gyuláról azonban az is elmondható, hogy új fejezetet nyitott: a demokratikus átalakulásról és Európa újraegyesítéséről szólót.

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott: Horn Gyula teljesítménye az egész nemzet érdekét szolgálta. A baloldaliaknak azonban azért is fontos az emléke, mert 1990-ben ő kezdte újjászervezni, majd kormányzásra képes erővé tenni a szocialista pártot – folytatta.

Horn Gyula “ezeket a célokat maradéktalanul elérte, ő tette lehetővé, többek támogatásával, hogy a Magyar Szocialista Párt az újkori magyar történelem egyik legfontosabb szereplője legyen” – jelentette ki. Mesterházy Attila szerint az MSZP jelenlegi vezetésének ehhez hasonló feladattal kellett szembenéznie 2010-ben.

Horn Gyula vezető politikusként sem felejtette el, honnét jött, hogy a kisembereket, a hétköznapi embereket képviseli. Ez ma is iránymutatás az MSZP-nek – hangsúlyozta.

A választmányi tagok – akik az ülésre érkezve beírhattak a Jókai utcai pártszékház aulájában kihelyezett emlékkönyvbe – ezután egyperces néma felállással tisztelegtek Horn Gyula emléke előtt.

Horn Gyula 1994 és 1998 között volt miniszterelnök. Múlt szerdán, hosszú betegség után, 81 évesen hunyt el.

A választmány tanácskozása zárt üléssel folytatódik. Mesterházy Attila és Botka László az utóbbi hetek politikai eseményeiről, köztük az Együtt-PM szövetséggel kezdett tárgyalásokról számol be. Várhatóan elfogadják az MSZP programjának alapvetéseit is: egy dokumentumot, amely a szocialisták legfontosabb céljait, vállalásait, javaslatait összegzi.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Megújult a Muhi csata emlékműve
Muhi - Átadták a Muhi csata megújult emlékművét, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község határában, a Sajó és [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 21. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 21. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt az LMP két társelnöke
Budapest - Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt személyében megválasztotta társelnökeit az LMP szombaton [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 26.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Az 1950-es évek klasszikusait vetítik az idei Japán Filmhéten
Budapest - Az 1950-es évek klasszikusait, Ozu Jaszudzsiró és Mizogucsi Kendzsi filmrendezők fekete-fehér drámai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A játékosok átérezték a mérkőzés fontosságát. Jó szájízzel búcsúzunk a hazai közönségtől”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 29. fordulójában három mérkőzést játszottak [...] tovább »
„Eljöttünk, megtettük a kötelességünket”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportja 29. fordulójának szombati történései. tovább »
„Nyögvenyelős győzelem, de ezért is 3 pontot adnak”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 29. fordulójában négy mérkőzést játszottak szombaton. tovább »
„Én is gratulálok mindenkinek aki segített abban, hogy…”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 29. fordulóját szombaton játszottak le. tovább »
” A második félidőre összeestünk, mint az aludttej”
Hajdú-Bihar - Mutatjuk a megyei másodosztály déli csoportjában játszott meccsek eredményeit, és megszólalnak az [...] tovább »
Genfi tenisztorna – Fucsovics Márton: gyerekkorom óta erről álmodtam
Budapest/Genf - Büszkén és meghatottan nyilatkozott az MTI-nek Fucsovics Márton, miután szombaton megszerezte [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása