Frissítve:

Megemelt állami támogatás a mezőőrök foglalkoztatásához

Budapest, 2014. április 3., csütörtök (MTI) – A vidék közbiztonságának növelése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közel a duplájára emeli a mezőőrök foglalkoztatásához az önkormányzatoknak nyújtott állami hozzájárulás mértékét – közölte a VM csütörtökön az MTI-vel.

hiba beküldése

A tájékoztatás szerint a mezőőrök foglalkoztatásának támogatására az idén a VM 726 millió forintot kíván nyújtani. A tárca bízik abban, hogy az önkormányzatok képesek lesznek ezt a megemelt összeget lehívni. Hiszen 2013-ban összesen csak 356 millió forint támogatást vettek igénybe a rendelkezésre álló 500 millió forintból.

A közlemény emlékeztet: a települési önkormányzat a közigazgatási területéhez tartozó termőföldek őrzéséről mezei őrszolgálat létesítésével gondoskodhat. A mezőőr a termőföldek őrzését, a termőföldön lévő, illetve ahhoz tartozó termények, valamint az ott található különböző vagyontárgyak védelmét ellátó személy.

Az idén január elseje után benyújtott kérelmekben egy mezei őrszolgálat megalapítási költségeihez már 500 ezer forint/fő egyszeri, a működési költségek fedezetére pedig 90 ezer forint/fő/hó folyamatos hozzájárulás igényelhető az eddigi 300 ezer forint/fő, illetve 50 ezer forint/fő/hó helyett. Az őrszolgálatokhoz az önkormányzatok a támogatást negyedévente igényelhetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon keresztül, a kifizetéshez szükséges forrásokat a VM biztosítja.

Az elmúlt időszakban a rendészeti feladatokat ellátó személyek – így például a mezőőrök – tevékenységével összefüggő szabályozás jelentős fejlődésen ment keresztül, hiszen többletjogosultságokat kaptak az intézkedési és kényszerítő eszközök alkalmazása területén, és szakszerűbb képzési lehetőség is rendelkezésre áll számukra. Emellett 2012-ben vezették be az önkormányzati rendészeti szerv intézményét, melyben egyszerre több rendészeti feladatot ellátó személy együttesen is foglalkoztatható, így önkormányzati természetvédelmi őr, közterület-felügyelő, mezőőr, erdészeti szakszemélyzet és halászati őr is – hívta fel a figyelmet a VM.

A múlt évben összesen 671 fő mezőőr tevékenykedett az országban 390 mezei őrszolgálat keretében.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Illegális bevándorlás – A Fidesz írásbeli kérdéssel fordul Jean-Claude Junckerhez a migránskártyák miatt
Budapest - Írásbeli kérdéssel fordulnak a Fidesz és a KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői az [...] tovább »
Elhunyt Princz Gábor
Budapest - Elhunyt Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója - értesítette a család az ATV-t. tovább »
Valljunk párkapcsolati igényeinkről egymásnak!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - „A szülőktől sem tanulják meg, és a társadalomtól sem, hiszen tabu [...] tovább »
Emmi: minden hajléktalannak jut hely
Budapest - Ma Magyarországon minden hajléktalannak jut hely, az ellátórendszer felkészült az idei télre - [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. november 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Horvát külügyminiszter: Magyarország támogatja Horvátország OECD-csatlakozását
Zágráb - Magyarország támogatja Horvátország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda Eb-selejtező – Száztizenkét pontos diadal Albániában
Budapest, Tirana - A magyar női kosárlabda-válogatott a várakozásokat is felülmúlva 112 ponttal nyert [...] tovább »
Dobrovitz harmadik lett a stuttgarti vk-fordulón
Stuttgart - Dobrovitz József harmadik lett szombaton a négyesfogathajtók stuttgarti világkupaversenyén. tovább »
“Sportszerű mérkőzés után közös halászlé!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 15. fordulójában öt meccset játszottak szombaton. tovább »
„Húsz perc és más semmi”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II déli bajnokság 14. fordulójának szombati mérkőzései. Vasárnap csak [...] tovább »
„Lehet, hogy találtunk egy centert?”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II északi bajnokság 14. fordulójának szombati mérkőzései. Vasárnap csak [...] tovább »
„A jövő héten már a szertárost is be kell valószínűleg neveznünk…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 15. fordulójában öt meccset játszottak szombaton. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása