Frissítve:

Megduplázná az állami kórházakban dolgozó orvosok bérét a román egészségügy-miniszter

Bukarest, 2013. április 14., vasárnap (MTI) – Megduplázná a romániai állami kórházakban dolgozó orvosok bérét Eugen Nicolaescu egészségügy-miniszter, ugyanakkor megtiltaná, hogy pácienseiket magánrendelőikbe irányítsák – derült ki a tárcavezető vasárnapi tévéinterjújából.

hiba beküldése

Nicolaescu kifejtette: a román szaktárca egy új, 2014-től bevezetendő törvényt készít elő, amellyel ki akarja vonni az orvosokat a közalkalmazottak közül, hogy kivonja őket az egységes bértábla hatálya alól.

“Nevetséges, hogy jelenleg egy főorvosnak 400 eurós alapfizetése van a román állami szférában. Emiatt sok esetben az orvos csak 2-3 órát dolgozik az állami kórházban és akár több magánklinikán is rendel, úgy, hogy közben a betegeit is sétáltatja. A probléma az, hogy az egyszerű eseteket a magánszférában oldja meg, a nehezeket pedig behozza az állami rendszerbe” – magyarázta Nicolaescu.

A szaktárca törvénytervezete szerint a romániai orvosoknak választaniuk kéne az állami és magánpraxis között. Az állami kórházakban a teljes normával alkalmazott orvosok alapbére megközelítené a 700 eurót, és lehetővé tennék, hogy az állami kórházakban “magánrészlegeket” is kialakítsanak fizetős betegeik számára. Nicolaescu becslése szerint így az állami kórházakban dolgozó orvosok fizetése elérheti az ezer eurót.

A miniszter kifejtette: azt is lehetővé teszik, hogy az orvos fél normával az államnál, fél normával pedig a magánszektorban dolgozzék, de megtiltanák, hogy betegeit “sétáltassa” állami és magánpraxisa között. A visszaéléseket egy – a beteg mozgását követő – informatikai rendszerrel küszöbölnék ki.

A Román Orvosi Kamara szerint az Európai Unióban a romániai orvosok kapják a legkisebb fizetést: átlagosan kétszáz eurót havonta. Becslésük szerint 2007 óta 14 ezer orvos hagyta el Romániát, akiknek a képzésére három és fél milliárd eurót költött az ország.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Egy évszázadra lesz szükség a leégett szibériai erdők regenerálódásához
Legalább 60 évre, de egyes területeken egy egész évszázadra lesz szükség ahhoz, hogy regenerálódjanak a [...] tovább »
Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket
Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt [...] tovább »
Kitört a vulkán Stromboli szigetén, a turistákat evakuálják
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz [...] tovább »
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása