Frissítve:

Megbánta, hogy eladta az autóját, ezért visszalopta egy debreceni férfi

Megbánta, hogy eladta az autóját, ezért visszalopta egy debreceni férfi © Illusztráció: Shutterstock
Debrecen – Eladta az autóját, majd megbánta és visszalopta az új tulajdonostól egy 25 éves debreceni férfi.

hiba beküldése

Az autót nem túl régóta használta új gazdája, a lopás napján éppen munkába ment vele. Mikor azonban hazaindult volna, hiába kereste, nem találta a parkolóban – írja a Blikk a Zsaru Magazin nyomán. Az új tulajdonos azonnal bejelentést tett a rendőrségen, és szerencséje volt: a térfigyelő kamera felvette a lopás pillanatát, így be tudták azonosítani a tolvajt.

Rövidesen kiderült, hogy aki meglovasította, az az előző tulajdonos, akitől megvette az autót. A 25 éves fiatalember ugyanis megbánta, hogy eladta az öreg járművet, és mivel nem sikerült visszavásárolnia, ezért döntött úgy, hogy máshogy szerzi meg.

Bár az új tulajdonos úgy tudta, hogy nincs több kulcs az autóhoz, egy mégis volt, ezt használta a lopáshoz. A férfi ellen eljárás indul.

(Blikk / Zsaru Magazin)


Diszkó nincs, de tennivaló bőven akad – Ilyen az élet a balmazújvárosi kapitányságon

Nyolcszáz négyzetkilométer, öt település, 32 ezer ember, hatalmas puszta. Itt kell rendet tartani a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság zsaruinak, akiknek szerencsére számos segítőjük akad.



További hírek a Magyarország kategóriából
Sokan még mindig azt hiszik, hogy a sima nátha nem fertőz
Nyíregyháza - Az enyhe tél, a ködös, párás, nedves levegő kitűnő táptalaja a kórokozóknak, ezek százai [...] tovább »
Előzetes letartóztatásban a Miskolcon halálos balesetet okozó cserbenhagyó gázoló
Miskolc - A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a fiatal férfinak, [...] tovább »
Kerékpárost gázoltak halálra Kállósemjénben
Kállósemjén - Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Kállósemjénben, a Kossuth úton 2017. [...] tovább »
Szobában termesztette a vadkendert Kazincbarcikán
Kazincbarcika - A rendőrök kazincbarcikai otthonából állították elő azt a fiatalembert, aki lakásának egyik [...] tovább »
Simicskó: a magyar emberek biztonságban készülhetnek az ünnepekre
Hercegszántó - A magyar emberek biztonságban készülhetnek az ünnepekre, mivel Magyarország ma a világ egyik [...] tovább »
Milton Friedman nevét veszi fel a Zsigmond Király Egyetem
Budapest - Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász nevét veszi fel a Zsigmond Király Egyetem. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nők is harcba szállnak a Real Team Kupán
Debrecen - Idén lesznek újítások a hagyományos focitornán. tovább »
DVSC-TVP: nyolcgólos győzelem a Nánás ellen
Debrecen - A Nyíradony szerdai, fölényes legyőzése után csütörtökön sokkal nehezebben nyert a DVSC-TVP női [...] tovább »
Kék Cápák – Magabiztosan a nyolc között
Nyíregyháza - Egy híján száz pontott szerzett a Békés otthonában a Nyíregyháza Blue Sharks férfi [...] tovább »
Győzelem Kecskeméten
Nyíregyháza - Idegenben zárta az őszi szezont a Nyíregyházi SN második vonalbeli férfi kézilabda csapata. tovább »
A miskolci dzsúdós Gercsák Szabina Szentpétervárott tartja a zárórát
Miskolc - Oroszországban fejezi be az idei esztendőt a Miskolci Judo Club kiválósága. tovább »
Minden aranyat elhoztak a debreceni tornászlányok
Debrecen - Szenzációs sikereket értek el a Kossuth Gyakorló és a Refi tornászai hétvégén a Budapesten [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása