Frissítve:

Megállapították Európa legősibb tavának korát

Megállapították Európa legősibb tavának korát
Pisa, 2014. szeptember 30., kedd (MTI) – Megállapították Európa legősibb tava, a Macedónia és Albánia közt fekvő Ohridi-tó korát: több mint egymillió éves, fiatalabb, mint hitték – olvasható a Pisai Egyetem portálján.

hiba beküldése

Keletkezésének dátumát egy nemzetközi kutatócsoport számította ki. “Az volt a célunk, hogy mélyfúrásos mintavétellel elérjük a tavi üledékes rétegek legalját, és rekonstruáljuk a tó éghajlati és biológiai történetét” – magyarázta Giovanni Zanchetta, a Pisai Egyetem földtudományi tanszékének munkatársa.

A kutatás 2013-ban kezdődött, öt helyen végezték a fúrásokat. A jelenleg a Kölni Egyetemen őrzött minták elemzésének első eredményei az Eos nemzetközi geológiai szaklapban jelentek meg.

A fúrásokkal nyert óriási adatmennyiség tette lehetővé, hogy a tó korát nagyjából meghatározzák: több mint egymillió éves. A medence őshonos állatvilágának kialakulásáról is megszülettek az első elméletek az adatok alapján.

Az Ohridi-tónak van a világon a legtöbb őshonos faja, 212 növény- és állatfajt vettek számba – olvasható az egyetem közleményében. A tó 1979-ben felkerült az UNESCO természeti világörökségi listájára.

“A mélységi mintavételekkel olyan gazdag archívumhoz jutottunk, amellyel rekonstruálhatjuk az itáliai tűzhányók kitöréseinek történetét, környezeti hatásaikat, és ezt a leendő kitöréseknél is hasznosíthatjuk” – tette hozzá Zanchette.

http://www.unipi.it/index.php/english-news/item/4878-the-true-age-of-europes-oldest-lake-has-now-been-determined

– MTI –

Címkék: , , , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Ezért rettegnek az autósok, ha meglátnak egy biciklist az út szélén
A bicikliseknek nincs túl jó híre az autósok közt, aminek jó néhány oka van. Amit a legtöbb autós [...] tovább »
Videó: Lenyűgöző! Ezt látják a pilóták, amikor éjjel szállnak le Los Angelesben
Nehéz eldönteni, hogy a túlzsúfolt karácsonyfaként kivilágított város vagy a Boeing 777-es repülőgép [...] tovább »
Putyin független jelöltként indul a márciusi elnökválasztáson
Moszkva - Vlagyimir Putyin orosz elnök független jelöltként indul a jövő márciusi elnökválasztásra, de [...] tovább »
Katalán választás – Lezárták az egykori katalán vezetők elleni eljárást Belgiumban
Brüsszel - Lezárta az eljárást a Belgiumban tartózkodó volt katalán vezetők ügyében csütörtökön az [...] tovább »
Ukrajna saját fapados légitársaságot alapított
Kijev - Ukrajna fapados légitársaságot alapított SkyUP néven, amelynek járatai belföldre és külföldre is [...] tovább »
Közvetlen járat indul Debrecenből Barcelonába
Debrecen - A cívisvárosból először repülhetünk Barcelonába közvetlen charterjárattal. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nők is harcba szállnak a Real Team Kupán
Debrecen - Idén lesznek újítások a hagyományos focitornán. tovább »
DVSC-TVP: nyolcgólos győzelem a Nánás ellen
Debrecen - A Nyíradony szerdai, fölényes legyőzése után csütörtökön sokkal nehezebben nyert a DVSC-TVP női [...] tovább »
Kék Cápák – Magabiztosan a nyolc között
Nyíregyháza - Egy híján száz pontott szerzett a Békés otthonában a Nyíregyháza Blue Sharks férfi [...] tovább »
Győzelem Kecskeméten
Nyíregyháza - Idegenben zárta az őszi szezont a Nyíregyházi SN második vonalbeli férfi kézilabda csapata. tovább »
A miskolci dzsúdós Gercsák Szabina Szentpétervárott tartja a zárórát
Miskolc - Oroszországban fejezi be az idei esztendőt a Miskolci Judo Club kiválósága. tovább »
Minden aranyat elhoztak a debreceni tornászlányok
Debrecen - Szenzációs sikereket értek el a Kossuth Gyakorló és a Refi tornászai hétvégén a Budapesten [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása