Frissítve:

Még két napig tart az uniós konzultáció az európai természetért

Budapest, 2015. július 24., péntek (MTI) – Két nap múlva ér véget az Európai Bizottság által kiírt természetvédelmi témájú társadalmi konzultáció; a két hónapos, minden tagállamot megmozgató egyeztetés során csaknem félmillió uniós állampolgár, köztük közel 8000 magyar nyilvánított véleményt, a természetvédelmet támogatva – tájékoztatott pénteki közös közleményében a WWF Magyarország, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Magyar Természetvédők Szövetsége.

hiba beküldése

A civil szervezetek emlékeztettek, hogy az Európai Bizottság májusban indította el az uniós természetvédelmi szabályozás – az Élőhelyvédelmi és Madárvédelmi Irányelvek – felülvizsgálatát. Az online konzultáció vasárnap éjfélkor ér véget.

Az európai természetvédelmi szervezetek és hazai képviselőik a kezdetektől aggodalommal figyelik a folyamatot, a jelenlegi gazdasági és politikai helyzetben ugyanis a felülvizsgálat egyet jelent a szabályozás gyengítésével – írják a közleményben.
A vezető európai természetvédelmi szervezetek által indított kezdeményezéshez csaknem félmillió polgár mellett 120 természetvédelmi szervezet is csatlakozott.

A Riadólánc a természetért (NatureAlert) névre hallgató mozgalom célja az volt, hogy az Európa természeti értékeiért aggódó emberek üzenete eljuthasson a döntéshozókhoz: a természetvédelmi szabályozást nem gyengíteni, hanem erősíteni és kiterjeszteni kell.

Az Európai Bizottság a társadalmi konzultáció mellett számos szakértővel, kormányzati és üzleti szereplővel, mező- és erdőgazdálkodóval is egyeztetett a szabályozással kapcsolatban. A megkérdezettek túlnyomó többsége a jogszabályi keret megtartása, erősítése, és minél szélesebb körű megvalósítása mellett foglalt állást – hangsúlyozta közleményében a három szervezet.

A társadalmi szervezetek és állampolgárok egyöntetű véleményét osztják a környezetkímélő gazdálkodás és turizmus képviselői, valamint olyan üzleti szereplők is, mint a cementipar és villamosenergia-ipar képviselői. A szabályozás fellazítását támogatók között a természeti erőforrásokat közvetlenül kihasználó ágazatok, az ipari halászat, a mezőgazdaság és a magán erdőgazdálkodók képviselői vannak – közölték.

A konzultációk eredményét 2015 végén összegzik, a szabályozással kapcsolatos döntés pedig 2016 közepén várható – áll a közleményben.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Lázár: a kormánynak kötelessége megvédeni a magyar vállalkozásokat egy multitól
Budapest - A magyar kormány és a magyar parlamenti képviselők kötelessége, hogy megvédjenek minden magyar [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Lázár: elfogadhatatlan, végrehajthatatlan a strasbourgi ítélet
Budapest - Elfogadhatatlannak és végrehajthatatlannak tartja Lázár János miniszter azt a strasbourgi bírósági [...] tovább »
A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Booking.com Hungary Kft. ellen
Budapest - Versenyfelügyeleti eljárását indított 2017. március 7-én a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a [...] tovább »
Az MNB 20 millió forintra bírságolta a Cofidist
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20 millió forint bírsággal sújtotta a Cofidis magyarországi fióktelepét, [...] tovább »
A kormány 40,5 milliárd forintot biztosít idén az állami cégeknek béremelésre
Budapest - A kormány idén 40,46 milliárd forintot biztosít az állami tulajdonú cégeknek a bérek emelésére, és [...] tovább »
Fórum és börze a legjobb gyakornoki helyekért Debrecenben
Debrecen - A hallgatók az aktuális gyakornoki lehetőségekkel ismerkedtek, az oktatók és a fogadó cégek pedig a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ironman 70.3: a triatlonszövetség szerint a szervező nem adott be versenyszervezési kérelmet
Budapest - A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) szerint meg sem hirdették a 2017-es budapesti Ironman 70.3-as versenyt, [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Egyből egy – ez a lényeg!
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza győzelemmel kezdte az UTE elleni párharcot. tovább »
Komoly tehetségek kopogtatnak a DVSE élvonalbeli csapatának ajtaján
Debrecen - Szombaton a 6. fordulót rendezték az E.ON férfi OB I. középszakaszának küzdelmeiben. Debrecen [...] tovább »
MVFC: javíthatnak a Hali elleni mérlegükön
Berettyóújfalu - Az MVFC-Berettyóújfalu együttese a Swietelsky Haladást látja vendégül a Pálfi István [...] tovább »
Kihúznák a Kispest méregfogát
Debrecen - Az újonc elleni kötelező győzelemmel hangolnának a jövő heti kőkemény „menetre”. tovább »
Storck: minden apró információ hasznos
Budapest - A csapatból mindenki egészséges, senki sem hagyta ki a gyakorlást. A magyar labdarúgó-válogatott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása