Frissítve:

Még csodásabb lesz a miskolci bábszínház

Elkezdődött a felújítás Elkezdődött a felújítás - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Megújul a Csodamalom Bábszínház és a Művészetek Háza infrastruktúrája.

hiba beküldése

Több mint kétszázharminchat millió forintot nyert rendezvényhelyszínek fejlesztésére Miskolc önkormányzata. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából megvalósuló projekt keretein belül megújul a Csodamalom Bábszínház és a Művészetek Háza mozitermeinek az infrastruktúrája.

Szabó Attila, a bábszínház igazgatója lapunknak korábban elmondta, a korábbi energetikai korszerűsítést idén jelentős belső felújítások követik. Ottjártunkkor már látható volt szeptemberre jelentős változások történnek az épületben. A polgármesteri hivatal közleménye szerint a felújítást követően a létesítmény a bábszínházi funkciókon túl fogadni tudja majd a CineFest programjait is. A film­fesztiválnak az utóbbi években a Művészetek Háza mellett a Csodalom is helyszíne.

felujitas-13-aj650

„A fesztivál alatt mindkét helyszínen filmvetítések folynak jellemzően a kora délelőtti óráktól késő estig. A mostani munkák a bábszínházban kialakítanak két új vetítőtermet, ahol a szükséges légtechnikával teszik lehetővé a mozizást. Felújítják a színháztermet is, ahol új vetítővászon és új székek várják majd a filmkedvelőket” – írják.

Kényelmesebb mozitermek

Megújulnak továbbá a közösségi fogadóterek, vizesblokkok és természetesen akadálymentesítik is az épületet.

A munkálatok a Művészetek Házát is érintik, ott az Uránia- és a Béke-teremben cserélik ki a nézőtéri székeket és korszerű technikai eszközöket szereznek be. A kivitelezési munkák jövő őszre fejeződnek be teljesen.



További hírek a Miskolc hírei kategóriából
Ne váltson le egy robot!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Elengedhetetlen, hogy képesek legyünk önálló döntéshozatalra, és tudjunk [...] tovább »
Öntözzünk, vagy már ne?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nagy fagyok még nincsenek, viszont rend­kívül aszályos volt a nyár vége és az ősz. tovább »
Láthatatlan harcosok a szociális szférában Miskolcon
Miskolc - A szociális területen dolgozókat ünnepelték Miskolcon. tovább »
Török Ádám lép fel az Illés Klubban
Miskolc - Ismét vendéget hívott a Miskolci Illés Emlék Zenekar: november 16-án, pénteken 19.30-tól az ILLÉS [...] tovább »
Egyelőre nem kaptak tulajdonrészt a DVTK szurkolói
Miskolc - Egyelőre nem kapnak tulajdonrészt a DVTK labdarúgócsapatának szurkolói a klubot működtető társaságban. tovább »
Két baleset bénította meg az M30-ast kedden
Miskolc - Előbb két autó ütközött frontálisan, majd két kamionba hajtott egy harmadik. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szlovák jégkorongliga – Otthon nyert a DVTK, idegenben a MAC
Gyetva/Miskolc - A DVTK Jegesmedvék saját közönsége előtt, a MAC Újbuda pedig idegenben győzött a Tipsport Liga [...] tovább »
Női röplabda Közép-európai Liga – Kétszettes előnyről kapott ki a Békéscsaba
Budapest/Békéscsaba - A Békéscsaba kétszettes előnyről kapott ki a vendég KBM Branik Maribor együttesétől a [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Hazai pályán nyert a Szolnok
Szolnok - A Szolnoki Olaj hazai pályán 13 ponttal, 87-74-re nyert a hozzá hasonlóan már szintén továbbjutott [...] tovább »
Női röplabda Challenge Kupa – Bravúros Vasas-továbbjutás
Budapest - A Vasas bravúros győzelmet aratva a legjobb 32 közé jutott a női röplabda Challenge Kupában. tovább »
Férfi kosárlabda EK – Fölényes fehérvári siker Bulgáriában
Budapest - A már továbbjutott Alba Fehérvár magabiztos, 21 pontos győzelmet aratott a bolgár Rilszki Szportiszt [...] tovább »
Magyar-észt – A túlélésért harcol Budapesten a vendégcsapat
Budapest - A szövetségi kapitány szerint elsődleges célja az észt labdarúgó-válogatottnak, hogy csütörtök [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása