Frissítve:

Matolcsy: 2010 és 2019 között 10 sikeres fordulattal 10 területen lett világelső Magyarország

Budapest – A jegybankelnök kedden megjelent írásában összegezte az elmúlt évek gazdasági sikereit, Matolcsy György azt írta, 10 világelsőséget is szerzett Magyarország a 2010 és 2019 között végrehajtott, 10 sikeres fordulattal a “gazdaság és pénz területén”.

hiba beküldése

A Növekedés.hu portálon közzétett írását Matolcsy György egy ősi mexikói mondással kezdte: “El akartak temetni minket, de nem tudták, hogy magok vagyunk.”.

A jegybankelnök 10 pontba szedte a világelsőséget biztosító gazdasági döntéseket. Elsőként a költségvetési fordulatra emlékeztetett, azt írta, a világgazdaság leggyorsabb költségvetési fordulatát hajtotta végre az ország 18 hónap alatt, 2010 közepétől 2011 végéig. A 2007-2009 között lezajlott globális pénzügyi válság után sok ország került bajba, Magyarország kettős válságba jutott. A 2002 utáni felelőtlen gazdaságpolitika miatt már 2006-ra belső, majd 2008 őszén külső válság lépett fel. A 2010-re várható 7 százalék körüli költségvetési hiányt az új kormány már 2010 végére 4 százalék közelébe, majd 2011 végére 3 százalék alá szorította. “Valójában 6 hónap alatt hoztuk össze még 2010-ben azt a 2011-es költségvetést, ami a GDP 3 százaléka alá vitte le a hiányt. Világelsők lettünk, világcsúccsal” – hangsúlyozta Matolcsy György.

Kiemelte: a költségvetés fordulatát a foglalkoztatás emelésével és a munkanélküliség csökkentésével együtt hajtotta végre az ország, ezzel is “világelsők lettünk”, mert a válságkezelők közül senkinek nem sikerült a költségvetés rendbetételét megúszni a foglalkoztatás csökkenése és a munkanélküliség emelkedése nélkül.

Jelezte: az adórendszer átalakításában két év alatt egy teljesen új és hatékony (egykulcsos, családi) adórendszert vezetett be az ország, csökkentek a jövedelmeket terhelő adók, emelkedtek a forgalmi és fogyasztási adók.

Az MNB elnöke rámutatott: első helyezést ér a jegybanki pénzpolitika teljes fordulata, mert a magyar monetáris politika a világ jegybankjai közül a leghosszabb alapkamat csökkentési ciklust hajtotta végre, és a legjobban csökkentette az alapkamatot.

Jelezte: a hitelezési fordulat végrehajtása is a világelsőség körébe tartozik, 2009 után 2013-ig a kisvállalati hitelállomány évi 5-7 százalékkal csökkent, majd évi 5-12 százalékkal nőtt, ez állt a 2013-as növekedési fordulat mögött. A jegybank elnöke a családok svájci frank adósságának megszüntetését szintén a világelsőségek közé sorolta, “ha ezt elmulasztjuk, 70 százalékkal nőtt volna a családi adósságterhe”.

Matolcsy György végül, de nem utolsósorban a világelső helyezések között említette azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2019-re elérte inflációs célját, ami a többieknek nem sikerült.

A jegybankelnök egy felvetéssel zárta írását: “Miért is ne vezethetnénk be egy új nemzeti szokást. Becsülhetnénk eredményeinket…”

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása