Frissítve:

Mától él az új vasúti menetrend

Vasárnaptól új, úgynevezett ütemes menetrend lép életbe a MÁV-nál. A változás lényege, hogy az óránként illetve félóránként induló vonatok mindig ugyanabban a percben indulnak, így a menetrendet könnyebb lesz megjegyezni. Eddigi formájában megszűnik a Budapest és Szeged közötti InterCity (IC), ugyanakkor Kelet-Magyarországon bevezetik a kör-Intercity-t.

hiba beküldése

Az ütemes menetrendet a Dunakanyarban már két éve bevezették, és a tapasztalatok szerint bevált -14 százalékos utasszám-növekedést hozott.

A vasúttársaság úgynevezett zónázó vonatokat indít vasárnaptól a Budapest-Monor-Cegléd, illetve a Budapest-Nagykáta-Szolnok vonalon. Ezek a járatok csak a nagyobb csomópontokon állnak meg, a közbeeső állomásokon csak a személyvonatok veszik fel az utasokat.

A MÁV új szolgáltatása, amely szintén vasárnaptól működik, a kör-InterCity. Két ilyen útvonalat jelölt ki a vasúttársaság. Az egyik Budapestről, a Keleti-pályaudvarról indul és a Nyugatiba érkezik vissza. Útközben megáll Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, és Szolnokon is. A másik a Nyugati-pályaudvar-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Tokaj-Szerencs-Miskolc-Budapest, Keleti-pályaudvar útvonalon jár.

A főváros és Szeged között közlekedő InterCity menetrendje is jelentősen változik. Vasárnaptól az eddigi napi 5 helyett 14 szerelvény közlekedik majd. Ugynakkor 14 perccel megnő a menetidejük, hiszen az eddigiekhez képest 7 újabb állomáson is megállnak majd. A szegedi IC-hez gyorsvonati kocsikat is kapcsolnak majd. Ezekre nem kell helyjegyet váltani, de a szolgáltatás színvonala sem éri el az IC-ét.



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda Eb-selejtező – Változás a magyar keretben
Budapest - Egy helyen változott a januári Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi röplabda-válogatott [...] tovább »
Győztek a borsodi NB II-es férfi röplabdázók
Kazincbarcika, Miskolc - Férfi röplabda NB II Keleti csoport, 11. fordulójában nyert a MEAFC-Miskolc és a Vegyész [...] tovább »
ÓAM-Ózdi KC: „Egy jó játékosállománnyal rendelkező Balassagyarmatot sikerült legyőznünk”
Férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport, 11. fordulójában otthon fogadta az ÓAM-Ózdi KC a Balassagyarmati KSE-t. tovább »
Tiszaújvárosi Phoenix KK: „Sajnos a végét mi bírtuk kevésbé”
Tiszaújváros - Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport, 11. fordulójában a Tiszaújvárosi PKK Egerbe utazott. tovább »
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Három változás a magyar keretben
Budapest - Három változás történt a Norvégiába utazó magyar jégkorong-válogatott keretében. tovább »
Jövő júliusig eltiltották gesztelyi focistát – Labdarúgó fegyelmi határozatok
Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatóságának fegyelmi bizottsága két, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása