A Budenz iskolába meghirdetett Kuruclestervismertetésre sokan kíváncsiak voltak a környéken lakók közül, ami érthető, hiszen a szabályozás egyik célja, hogy meghatározza a határőrség kezelésében lévő terület beépítési lehetőségeit. A fórumon részt vett és a felmerülő kérdésekre válaszolt Beszédes Rita főépítész, Lánszki Regő önkormányzati képviselő, a Kerületfejlesztési, Környezetvédelmi és Településüzemeltetési Bizottság elnöke, valamint R. Takács Eszter, a terveket készítő Pro Arch Építész Stúdió vezető tervezője.
A fontosabb lakossági felvetések között szerepelt, hogy a környéken élők tartanak a Kurucles út meghosszabbításától, és attól, hogy az utat „menekülőútként” hazsnálhatják, mert ez nagymértékű forgalomnövekedést eredményezhet. A területen jelentős beépítéstől is tartanak a lakók. A szakértők egyetértettek abban, hogy a terv a terület beépítési lehetőségét határozza meg, azt, hogy milyen paramétereket kell betartania majd annak, aki a területen építkezni szeretne.
A környék közlekedési rendszerére vonatkozó előírások Budapest településszerkezeti tervének készítésekor 2005-ben készültek el. A terv a terület csapadékvíz-elvezetésével csak szabályozási tervi szinten foglalkozik, azaz követelményeket állapít meg. Részletes kiviteli tervek nem készülnek.
A főépítész tájékoztatott, hogy a Határőrség Országos Parancsnoksága által kezelt területnek csak látszólag van kapcsolata a Kuruclesi úttal. A terület domborzati adottsága a közterület és a telek között valós, fizikai kapcsolatot nem tesz lehetővé. Hangsúlyozta, hogy nincs ilyen információ birtokában, de egy esetleges fejlesztés következtében sem kell attól tartani, hogy nagyobb lesz a Kuruclesi út forgalma.
A terv legfontosabb céljával bizonyosan minden résztvevő egyetértett: csökkenteni a beépítési lehetőségeket. A területre jelenleg építési tilalom nem vonatkozik. A területre érvényben volt szabályozás 25 százalékos beépítettséget engedélyezett, de az új terv csak 10, illetve 15 százalékos beépíthetőséget enged. Ez a bemutatott KSZT csökkenő szintterületi mutatókból is kiderült, tehát a korlátozás igen jelentős a jelenleg hatályban lévő szabályozáshoz képest.
A tervező elmondta, hogy a KSZT-hez már minden érintett szakhatóság jóváhagyását adta, így az elfogadásra kész. A Kuruclestervvel kapcsolatban elhangzott még, hogy a területen található, 1920-as években lelkigyakorlatos háznak épült, impozáns villára helyi védettséget kezdeményez a főépítész.
Forrás:masodikkerulet.hu
Civilek: Megalapozatlanok a II. kerületi polgármester kifogásai a fonódó villamosok ellen
Új kapitányságvezető a II. kerületben
Felelős döntést kell hozni a budai fonódó villamosról