Frissítve:

Marihuánát találtak a pénzügyőrök Röszkén, kannabisztöveket Kecskeméten

Szeged, 2013. szeptember 6., péntek (MTI) – Másfél millió forint értékű marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Röszkén egy autóbuszon, Kecskeméten pedig kannabisztövekre bukkantak – közölte a NAV vám- és jövedéki szóvivője pénteken az MTI-vel.

hiba beküldése

Suller György Attila tájékoztatása szerint a pénzügyőrök Röszkén egy lengyel rendszámú autóbuszt vizsgáltak át. Az ellenőrzéskor a két buszvezető és az ötvenegy utas is úgy nyilatkozott, hogy bejelentendő árut nem visznek magukkal.

Az ellenőrzést végzők azonban kábítószer-kereső kutya segítségével a jármű, valamint a csomagok tételes vizsgálata mellett döntöttek. A kutya az utazótáskák ellenőrzése közben kábítószert jelzett. A pénzügyőrök a gyanús táskát felnyitották, és kakaós-, valamint kekszesdobozokban öt csomagban összesen 600 gramm marihuánát találtak.

A pénzügyőrök a mintegy 1,5 millió forint értékű kábítószert lefoglalták, és a rendőrségnek átadták.

Egy másik ügyben a pénzügyőrök egy kecskeméti ingatlanon tartottak jövedéki ellenőrzést. Elrejtett jövedéki termék nem került elő, azonban a ház udvarán a pénzügyőrök négy tő, 2-3 méter magas növényt találtak. A növényminta vizsgálatából kiderült, hogy kábítószer előállítására alkalmas kannabiszról van szó.

A pénzügyőrök az ültetvényt felszámolták. Az ingatlan tulajdonosa, egy férfi ellen kábítószer birtoklása miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Kevesebben tartoznak tartósan az adóhatóságnak
Budapest - Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben [...] tovább »
Turizmus Summit 2018 – Orbán: a turizmus az egyik legsikeresebb ágazat, mert az ország biztonságos
Budapest - Magyarországon a turizmus az egyik legsikeresebb nemzetgazdasági ágazat, mert az ország az egyik [...] tovább »
Magyar egészségügyi startup cégek mutatkoztak be Berlinben
Berlin - Digitális egészségügyi újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - [...] tovább »
A csoda magában a betegben van
Miskolc - Hogyan szabadulhatunk meg a függőségünktől? Valójában soha, de lehetünk józanok. Interjú: dr. [...] tovább »
PM: az Ifjúsági garancia program kedvező a fiataloknak
Budapest - Az Ifjúsági garancia programban lévő képzési lehetőségek kedvezőek a fiatalok számára, segíti [...] tovább »
Államtitkár: a kormány kész tisztázni magát a vádak alól a hetes cikkes eljárásban
Brüsszel, Luxembourg - A magyar kormány kész tisztázni magát a vádak alól, ezért részletes tájékoztatót fog [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
U21-es Eb-selejtező – A csoport negyedik helyén zártak a magyarok
Budapest, Felcsút - A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott Törökországtól az Európa-bajnoki [...] tovább »
Gyerekekkel tölti fel a déli kanyart a Juventus
Budapest, Torino - A fanatikus szurkolócsoportok tagjai helyett gyerekekkel tölti fel az Allianz Stadion déli [...] tovább »
Megyei női focibajnokság
Miskolc - Megyei női csökkentett pályaméretű (kispályás) labdarúgó bajnokság, az 5. forduló eredményei: tovább »
EPAS-értekezlet – Szabó Tünde a gyermekjogok védelméért emelt szót
Budapest, Tbiliszi - Jogaik gyakorlása szempontjából az egyik leginkább támogatásra szoruló csoport a gyermekeké [...] tovább »
Az U21-esek sikere a röpis derbin
Miskolc - A női röplabda NB II Keleti csoportjának 3. fordulója keretében, vasárnap Miskolcon, a Földes Ferenc [...] tovább »
Női röplabda Közép-európai Liga – Sima meccsen nyert a Békéscsaba
Budapest, Békéscsaba - A címvédő Békéscsaba házigazdaként 3-0-ra legyőzte a Slávia EU Bratislava csapatát a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása