Frissítve:

Marhatolvajokat fogtak Szentesen a rendőrök

Hódmezővásárhely, 2013. augusztus 5., hétfő (MTI) – Tetten értek a rendőrök Szentesen három férfit, akik az elmúlt hetekben összesen tíz szarvasmarhát loptak el Hódmezővásárhelyről, Mindszentről és Felgyőről – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta, az elkövetők a jószágokat egy bérelt kisteherautó csomagterében vitték el a tanyákról és a legelőről.

A nyomozók az ellopott marhák közül egyet találtak meg, a többi állatot a gyanúsítottak már feldolgozták vagy eladták, több millió forintos kárt okozva ezzel – közölte a százados.

A rendőrség a három férfi ellen lopás bűntette miatt, őrizetbe vételük mellett indított eljárást, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Munkahelyi autóval, ittasan tört-zúzott az ámokfutó Debrecenben
Debrecen – Engedély nélkül hozta el a terepjárót a munkahelyéről az a férfi, aki előbb villanyoszlopnak, [...] tovább »
Videó: Elfogták a drogkartell fejét
Debrecen, Szekszárd - A hajdú-bihari rendőrök már korábban felszámolták a H. László által vezetett [...] tovább »
Év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságot
Budapest - Év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságot a törvény szerint, ettől csak [...] tovább »
Az MNB 27,5 millió forintra bírságolta a Budapest Bankot és az Oney Magyarországot
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 18 millió, illetve 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a [...] tovább »
Infektológus: a tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani
Budapest - A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek [...] tovább »
Kutyamérgezés Miskolcon – A városgazda visszautasítja a feltételezést
Miskolc - A Kilián lakótelepen történt kutyamérgezéssel kapcsolatban választ kaptunk a miskolci önkormányzat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Svájcból érkezett az első nevezés
Nyíregyháza - Ismét rangos lesz a Kelet-Magyarország-Eissmann Hungária nemzetközi pénzdíjas teremlabdarúgó torna. tovább »
Öregfiúk újfehértói focitornája
Újfehértó - December első hétvégénén az újfehértói sportcsarnok ad majd otthont az I. Diego Öregfiúk Torna [...] tovább »
Jövőre újra Budapesten a WWE pankráció sztárjai
Budapest - A legrangosabb pankrátor szövetség, a WWE jövő tavasszal ismét gálát rendez Budapesten, ahol a [...] tovább »
Kanadai hátvédet igazolt a Fehérvár AV19
Budapest/Székesfehérvár - Jelentős tengerentúli és nemzetközi tapasztalattal rendelkező hátvédet igazolt a [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Pénzbüntetés a Győri Audi ETO KC-nak
Budapest - Szurkolói rendbontás miatt pénzbüntetéssel sújtotta a Győri Audi ETO KC-t a Magyar Kézilabda [...] tovább »
Bajnokok Ligája – A szerdai program
Budapest - Az A, a B, a C és a D csoport ötödik fordulós mérkőzéseivel folytatódik szerdán a labdarúgó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása