Frissítve:

Március 20-tól lehet szavazni a Libri irodalmi közönségdíjasára

Budapest – Március 20-tól lehet szavazni a Libri irodalmi közönségdíj jelöltjeire – közölte a kiadócsoport kedden az MTI-vel.

hiba beküldése

A közlemény szerint idén harmadik alkalommal adják át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat, amelyek az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A szabályzat szerint a versenybe csakis élő magyar szerző könyve kerülhet be. A díjazottak 1-1 millió forintot és 25 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

2018-ban 42 kiadó 143 könyvét – 53 tényirodalmi és 90 szépirodalmi kötetet – tartalmazó listára szavaz a Libri által felkért, 107 tagú neves közéleti személyiségekből álló szakmai bizottság, köztük Ascher Tamás, Babarczy Eszter, Bánfalvi Eszter, Bárdos András, Besenczi Árpád, a Budapesti Fesztiválzenekar, Divinyi Réka, Duboczky Gergely, Fáy Miklós, Herczku Ágnes, Kálmán C. György, Török Ferenc, Schilling Árpád és Zoltán Gábor.

Szavazataik alapján alakul ki az a tíz könyvből álló lista, amely alapján a közönség és a szakmai zsűri dönthet a díjak sorsáról. A tíz döntős könyv közül ötfős szakmai zsűri – Bálint András színész, Beck Zoltán zenész, Fullajtár Andrea színész, Károlyi Csaba irodalomkritikus, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész – választja ki az idei Libri irodalmi díj nyertesét, az olvasóknak leginkább tetsző könyv pedig a Libri irodalmi közönségíjat nyeri el.

A közönség március 20-tól május 10-ig szavazhat a Libri weboldalán és könyvesboltjaiban, valamint áprilisban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is. A díjakat május 15-én adják át – olvasható a közönségben, amely kitér arra is: 2016-ban Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete és Bartis Attila A vége című regénye volt a díjazott, 2017-ben Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetéért, Kepes András pedig Világkép című művéért vehette át a közönségdíjat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Orbán: Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le a versenyhátrányát
Budapest - Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát - jelentette ki Orbán Viktor [...] tovább »
Varga: az eddigi legalacsonyabb kamat mellett bocsátott ki eurókötvényt Magyarország
Budapest - Egymilliárd euró összegben, 1,25 százalékos kamaton bocsátott ki hétéves futamidejű államkötvényt [...] tovább »
Szakmai javaslatokat nyújtott át a TÖOSZ a kormánynak a Magyar falu programról
Budapest - A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Modern falvak munkacsoportja által a Magyar [...] tovább »
Magyarok Kijevben címmel ismeretterjesztő könyv jelent meg
Kijev - Megjelent Magyar Árpád István Magyarok Kijevben - Fejezetek a magyar-ukrán kapcsolatok történetéből a [...] tovább »
Szupravezetőt fejleszt a Roszatom a CERN kutatóintézet számára
Budapest - Az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN tervezett új részecskegyorsító projektje számára [...] tovább »
Halálos közlekedési baleset történt Somogyban
Kaposvár - Meghalt egy férfi, amikor teherautó személygépkocsival ütközött a 61-es úton Taszár és Baté [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB II – A Békéscsaba legyőzte a Győrt
Budapest/Békéscsaba - A hazai pályán játszó Békéscsaba együttese 1-0-ra legyőzte az ETO FC Győr csapatát a [...] tovább »
Jégkorong Visegrád Kupa – Simán kikapott otthon az Újpest
Budapest - A saját közönsége előtt játszó Újpest ötgólos vereséget szenvedett az Érsekújvár [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott a címvédőtől a MAC
Budapest/Besztercebánya - A MAC Újbuda 2-0-ra kikapott a saját közönsége előtt játszó, címvédő Banská [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nyolc góllal nyert a Veszprém
Budapest/Veszprém - A Veszprém hazai pályán nyolc góllal legyőzte a Balatonfüred együttesét a férfi kézilabda [...] tovább »
Sakkolimpia – A férfiak nem bírtak Albániával, a nők nyertek
Budapest/Batumi - A magyar férfi csapat 2-2-es döntetlent ért el Albánia ellen, míg a nők 2,5-1,5-re verték a [...] tovább »
Senki sem távozott üres kézzel Nyírbátorból
Nyírbátor - Arany-, ezüst- és bronz­érmet is nyertek a megyénkbeli tehetségek. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása