Frissítve:

Március 15. – Több megemlékezés tartottak a Felvidéken

Pozsony – Több megemlékezést tarottak a nemzeti ünnep alkalmából a Felvidéken, köztük a pozsonyi megemlékezés hagyományos helyszínén, a Medikus kertben lévő Petőfi Sándor szobornál is, ahol több százan gyűltek össze csütörtök délután.

hiba beküldése

A pozsonyi megemlékezést a felvidéki magyarság legnagyobb taglétszámú kulturális-közéleti szervezete, a Csemadok, továbbá Magyarország pozsonyi nagykövetsége, a pozsonyi kulturális intézet és a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság rendezte. Az emlékezők közt a helyi magyar közösség politikai érdekképviseletének vezetőit, Magyarország külképviseletének tagjait valamint számos ismert közéleti személyiséget is látni lehetett.

A Radnai Béla keze munkáját dicsérő szobornál elsőként Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete mondott beszédet, abban az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot nemzeti identitásunk alapkövének nevezve.

Kiemelte: a 170 évvel ezelőtt történtek nem csak a magyarok életében jelentettek különleges és dicsőséges eseményt, hanem az egész térség: Közép-Európa és egész Európa számára is mérvadóak voltak. Hangsúlyozta: 1848 a régió népei számára mai is példát kell adjon, azért hogy próbáljanak meg a nemzeti kizárólagosság gondolatán a megértés jegyében változtatni, mert különben az előttük álló időkben egyaránt áldozatokká válhatnak.

A megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) a megemlékezésen ugyancsak jelenlévő elnöke a rendezvény kapcsán az ünnepről azt mondta: március 15. üzenete ma is az, hogy az embereknek a szabadságért hallatniuk kell a hangjukat és nem szabad a beletörődés útját választaniuk. Menyhárt József az MKP nem sokkal később Galántán kezdődött központi rendezvényén mondott beszédében is azonos gondolatokat hangoztatott.

Még a csütörtöki megemlékezést megelőzően, szerdán este Magyarország külképviseletének fogadásán Áder János magyar államfő által a nemzeti ünnep alkalmából odaítélt magas rangú állami kitüntetéseket is átadtak öt neves felvidéki magyar közéleti személyiségnek tevékenységük elismeréseként.

A magas rangú állami elismeréseket a kitüntetetteknek Pető Tibor nagykövet adta át, Szigeti László volt MKP-s oktatási miniszternek a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, Grendel Lajos, Kossuth-díjas és József Attila-díjas írónak a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, Öllős László politológusnak a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, Jókai Tibornak, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökének a Magyar Arany Érdemkeresztjét, Huszár Lászlónak, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatójának a Magyar Arany Érdemkeresztet.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Fejbe lőttek Németországban egy magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselőt
Közvetlen közelről leadott fejlövés végzett egy magas beosztású tartományi államigazgatási [...] tovább »
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma
Washington - Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma - jelentette hétfőn [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása