Frissítve:

Március 15. – Családi programok a budai Várban

Budapest, 2014. március 11., kedd (MTI) – Hagyományőrző programokkal, egyebek mellett fegyverbemutatókkal, történelmi játszóházzal és népzenével várják az érdeklődőket a nemzeti ünnepen, március 15-én a budai Várban.

hiba beküldése

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában Nyáry Krisztián irodalomtörténész a forradalmárok magánéletéről tart előadást, a Honvéd Hagyományőrzők bemutatót tartanak, emellett a látogatók a Nemzeti dalt korabeli nyomdagépen nyomtathatják ki és vezetéssel tekinthetik meg A királyi palota a forradalom idején című tárlatot.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum fotókiállítással várja a látogatókat Nemzeti Emlékhelyek 1848-49 címmel, de lesz fegyverbemutató, szablyavívás, kokárdakészítő verseny és kézműves foglalkozás is a programok között – olvasható a www.marcius15.kormany.hu oldalon.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kalandos időutazásra várja a résztvevőket, akik a levéltár folyosóit végigjárva megismerhetik az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc jelentős színtereit, eseményeit, szereplőit. Az első emeleti Lovagteremben az intézményben őrzött eredeti 1848-49-es iratokat, köztük a függetlenségi nyilatkozatot, több Petőfi-kéziratot, valamint Leiningen-Westerburg Károly aradi búcsúlevelét tekinthetik meg a látogatók.

A Nemzeti Táncszínházban nyitott mozdulatművészeti órák, Kerekes Zsuzsa fotográfus zsánerképeit bemutató kiállítás, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat rövid előadásai és a Mozdulatkórus bemutatója várja a közönséget.

Hagyományos fegyvertáncok tanítása, huszárviselet és fegyverzetbemutató, huszárpróbák és fakardvívás színesíti a Magyarság Háza ünnepi programjait. Az érdeklődők a felvidéki Kicsi Hang együttestől katonadalokat tanulhatnak, illetve megtekinthetik A három leány, a Két koma fogadása és A pletykás asszony című mesejátékokat.

A Magyar Nemzeti Galériában vezetést tartanak a 19. századi gyűjteményben, a Hadik-szobornál Kis Kata és zenekara, valamint a Komlói Pedagógus Kamarakórus lép fel, a reformkori hagyományőrzők a palotást mutatják be, a Dózsa György-szobornál huszártábort állítanak fel.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Kihirdették a Super 12 – Magyar Bor Nagydíj idei győzteseit
Debrecen - A Magyar Borszakírók Köre Super 12 elnevezésű meghívásos borversenyén a Magyar Bor Nagydíjat [...] tovább »
Iszapömlés – Az elsőrendű vádlott ma sem cselekedne másként, mint hét és fél éve
Győr - Ma sem gondolja, hogy bármit másképp kellett volna tennie - mondta a Magyar Alumínium Termelő és [...] tovább »
Hoffmann Rózsa: az ET elfogadta a kisebbségi nyelvek védelmét szorgalmazó jelentést
Brüsszel, Strasbourg - Az Európa Tanács elfogadta a regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és [...] tovább »
Oscar-díj – Havas Ágnes: Magyarország sikere is a Testről és lélekről jelölése
Budapest - A Testről és lélekről teljes egészében magyar finanszírozású film, ezért Enyedi Ildikó [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. január 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A zsarolóvírusok áldozatait segítő nemzetközi projekthez csatlakozott a magyar rendőrség
Budapest - Csatlakozott a zsarolóvírusok áldozatait segítő, NoMoreRansom elnevezésű nemzetközi projekthez a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Visegrád Kupa-döntő: A hokilutri nem hozott szerencsét a DVTK Jegesmedvéknek Nyitrán
Miskolc - A HK Nitra nyerte a Visegrád Kupát a kedd este rendezett visszavágó mérkőzésen. tovább »
A vár lovagtermében díjazták a focibírákat Miskolcon
Miskolc - Szombaton este igazán remek környezetben, a diósgyőri vár lovagtermében tartották az MLSZ [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Orosz média: az orosz jégkorong-válogatott több kulcsjátékosa sem szerepelhet az olimpián
Moszkva - Nem szerepel a téli olimpiára meghívandó orosz sportolók listáján az orosz jégkorong-válogatott több [...] tovább »
Jubileum: 25 éves születésnapját ünnepli a triatlon Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Nagyon büszkék a ­Világkupára, és a ­Triatlon Nagyhétre is Tiszaújvárosban. tovább »
Keretbe foglalja a rövidpályás gyorskorcsolyás pályafutását
Debrecen - Ami nem sikerült Kövér Balázsnak versenyzőként, az összejön bíróként. tovább »
„Lepd meg, és próbálj meg támadni!”
Nyíregyháza - Fucsovics Márton korábbi nyíregyházi edzői beszélnek a kosaras és teniszes kezdetekről. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása