Frissítve:

Március 15. – Az ünnepi rendezvények miatt forgalomkorlátozásra kell számítani

Budapest, 2015. március 14., szombat (MTI) – A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton és vasárnap Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell számítani. Vasárnap az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjárműforgalom előtt. Emellett számos vidéki településen is változik a forgalmi rend a helyi rendezvények miatt.

hiba beküldése

A közlekedést érintő változásokról szóló bővebb tájékoztatás elérhető a rendőrség (police.hu), valamint a Budapesti Közlekedési Központ (bkk.hu) honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint több helyen szombaton életbe lép a – vasárnap esti órákig tartó – megállási tilalom. Tilos lesz megállni a többi között az V. kerületben az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth Lajos tértől a Bajcsy-Zsilinszky útig, a Vajkay utcában az Alkotmány utca és a Szalay utca között, a Szalay utcában a Honvéd utca és a Kossuth tér között, a Balassi Bálint utcában a Markó utca és a Kossuth tér között, valamint a Széchenyi felső rakparton a Markó utca és a Kossuth tér között.

Ugyancsak tilos lesz a megállás az V., a VIII. és a IX. kerületet érintően például a Múzeum körút, a Puskin utca, a Bródy Sándor utca, a Baross utca egyes részein és a Pollack Mihály téren, valamint az Üllői út mindkét oldalán a Szentkirályi utca és a Szabó Ervin tér között.

Az I. kerületben szombat délelőtt 10 órától vasárnap éjfélig lesz érvényben megállási tilalom: a Dísz téren, a Szentháromság téren, a Hess András téren, az Ybl Miklós téren, a Fortuna közben, továbbá a Tárnok utca, a Szentháromság utca, az Úri utca, az Országház utca, a Palota út, a Fortuna utca, a Táncsics utca és a Lánchíd utca egy-egy szakaszán.

Ugyancsak vasárnap éjfélig nem lehet majd megállni az V., a VII. és a VIII. kerületet érintően a Zoltán utca, a Thököly út egy-egy szakaszán, a József nádor tér, a Március 15. tér és a Petőfi tér egyes részein, a Pesti alsó rakparton a Markó utca és a Margit híd között, a Keleti pályaudvar melletti parkoló Thököly út felőli két sávjában, továbbá a Batthyány-örökmécses körül.

Mindemellett vasárnap 0 órától éjfélig a budai Vár teljes területe le lesz zárva a közúti gépjárműforgalom elől. Vasárnap délelőtt időszakosan lezárják a Kossuth tér – Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Károly körút – Astoria – Múzeum körút – Bródy Sándor utca útvonalat, valamint a Lánchíd utca – Szarvas tér – Krisztina körút – Erzsébet híd – Kossuth Lajos utca – Astoria – Múzeum körút útvonalat, majd a Múzeum körút – Astoria – Kossuth Lajos utca – Erzsébet híd – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér útvonalat, és a Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Sikló utca – Déli Rondella útvonalat.

Emellett vasárnap több órára lezárják majd az Erzsébet hidat, a Múzeum körutat a Kálvin tér és az Astoria között, a Pollack Mihály teret, valamint a Szentkirályi utca, a Puskin utca, a Múzeum utca, a Bródy Sándor utca, a Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca, a Szabad Sajtó utca, a Thököly út egy-egy szakaszát.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a vasárnapi, fővárosi rendezvények miatt jelentősen változik a közösségi közlekedés menetrendje is.

A közlemény szerint egyebek mellett a Kossuth Lajos téren, a budai Várban, a Múzeumkertben, a Rákóczi úton és a Petőfi téren tartanak ünnepi rendezvényeket, több belvárosi főútvonalat lezárnak, ezért számos közösségi közlekedési járatot elterelnek. A forgalmi rendi változások a 2-es, a 47-es és a 49-es villamosok, valamint az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 110-es, a 112-es és a 178-as, a 9-es, a 15-ös és a 115-ös buszok közlekedését érinti.

A budai Várban zajló programok miatt a 16-os busz nem jár majd, a Várat a Széll Kálmán tér felől a 9 óra és 19 óra között percenként közlekedő 16A busszal, valamint a Clark Ádám térről induló budavári siklóval lehet megközelíteni. A 16A busz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Kapisztrán tér között jár majd.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Rendőrségi felhívás – Ki ismeri fel a támadót?
Miskolc - Súlyos testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsítható férfi azonosításához kéri a Miskolci [...] tovább »
Lemondott a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Budapest - Lemondott Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyongazdálkodásért felelős helyettes [...] tovább »
Átfogó fejlesztési program indul az iskolaelhagyás csökkentésére
Budapest - Átfogó fejlesztési programot indít az Oktatási Hivatal (OH) az iskolaelhagyás csökkentésére, a [...] tovább »
The Snowman: vízzé vált félelem
Debrecen - Épp a vénasszonyok nyara tombol, nehéz ilyenkor egy olyan filmbe beleélnie magát az embernek, ami a tél [...] tovább »
Folytatódik a Pajtaszínház program
Budapest - Folytatódik a Pajtaszínház mintaprogram, amely amatőr színjátszó körök indítását támogatja olyan [...] tovább »
Jogsi nélkül, bekábítózva ült a volán mögé az izsófalvi gázoló
Izsófalva, Miskolc - Segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indult büntetőeljárás a Suzuki vezetője [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: három játékos még rehabilitáción
Debrecen - Sós Bencét Mezőkövesden le kellett cserélni, de nem súlyos a sérülése. tovább »
Bajnokok Ligája: találkozik az angol és az olasz listavezető
Nyolc mérkőzéssel – az E, az F, a G és a H csoport két-két találkozójával – folytatódik kedden a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Edzőt váltott a Dunaújváros
Dunaújváros - Új vezetőedző, a kanadai Jason Morgan irányításával folytatja a szezont a Dunaújvárosi [...] tovább »
Stockholmi tenisztorna – Fucsovics Márton főtáblára jutott
Budapest, Stockholm, Nyíregyháza - Fucsovics Márton főtáblára jutott az 589 ezer euró (181 millió forint) [...] tovább »
Bajnokok Ligája – A szerdai program
Budapest, Nyon - Nyolc mérkőzéssel - az A, a B, a C és a D csoport két-két találkozójával - folytatódik [...] tovább »
DVSE: több játékos is ott van az ifjúsági válogatottban
Debrecen - A DVSE öt utánpótláskorú játékosa kapott meghívást a jövő évi ifi világbajnokságra készülő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása