Frissítve:

Már több mint 770 világháborús magyar katona fotója szerepel a hősök arcképcsarnokában

Budapest, 2013. november 1., péntek (MTI) – Már több mint 770, a második világháborúban elesett magyar katona – többségében a hozzátartozók által elküldött – fényképe található meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) honlapján a “Hősök arcképcsarnokában” – tájékoztatta Maruzs Roland, a HM katonai hagyományőrző és hadisírgondozó osztályának vezetője az MTI-t.

hiba beküldése

A világháborús hősi halott katonák veszteségi adatbázisát tartalmazó honlapot 2011. december 8-án indította el a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya a www.hadisir.hu címen. Az oldal jelenleg több mint 75 ezer, a második világháborúban elesett magyar katona személyi adatait, temetési helyét tartalmazza. Fent van továbbá 55 ezer személyiségi karton, a posztumusz kitüntetések listája, és számos katonai sírhely és síremlék fotója is.

Az őrnagy elmondta: a honlapot folyamatosan bővítik. A mostanáig feldolgozott csaknem 100 ezer első világháborús veszteségi adatot a tervek szerint 2014 első felében kezdik el feltölteni a honlapra. Így ekkortól az első világháborúban elesett hős magyar katonák fotóit is várják, hogy azokat is feltölthessék a Hősök arcképcsarnokába.

Az oldalnak indulása óta mintegy 131 ezer látogatója volt. A honlap adatbázisában több ezren találták meg hozzátartozóikat, azok végső nyughelyét. A HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya a hadisir@hm.gov.hu címen bárkinek segít többet megtudni világháborúban elesett családtagjáról, s erre az e-mail címre várják a Hősök arcképcsarnokába szánt fényképeket is.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása