Frissítve:

Már korábban is voltak gondok a Mega Trade cégcsoporttal

Már korábban is voltak gondok a múlt pénteken lebukott Mega Trade cégcsoporttal – tudta meg a Független Hírügynökség az országos főállatorvostól szombaton. Néhány hónapja Budapesten és Heves megyében is találtak lejárt szavatosságú élelmiszereket az ellenőrök a cégcsoport érdekeltségébe tartozó hűtőházakban – mondta Süth Miklós.

hiba beküldése

Korábban összesen több mint 80 tonnányi élelmiszert foglalt le a hatóság. A cégcsoport legnagyobb raktárait az elmúlt héten Törökbálinton, valamint Vecsésen és Üllőn fedezték fel az ellenőrök, amelyekben több 100 tonna átdátumozott, lejárt élelmiszert találtak.

Süth Miklós szerint a cégcsoport tevékenysége, vagyis a lejárt termékek forgalmazása nem jelentett komoly egészségügyi kockázatot, mert ha egy élelmiszer valóban romlott volt, akkor azt a vásárlók valószínűleg nem fogyasztották el.

A főállatorvos úgy tudja, hogy az érintett boltok, áruházak polcairól már lekerültek a Mega Trade-es termékek. Ez egyébként kötelező számukra, amint megtudják, hogy probléma van az általuk forgalmazott élelmiszerekkel. Az országos ellenőrzések folytatódnak, mert még mindig vannak, akik könnyen és gyorsan akartnak pénzhez jutni a karácsonyi időszakban – mondta Süth Miklós.

Pénteken két Pest megyei településen, Üllőn és Vecsésen is találtak az ellenőrök lejárt szavatosságú és a Mega Trade által átcímkézett termékeket. Egy héttel korábban pedig a cégcsoport 4 törökbálinti raktárában bukkantak több száz tonna átdátumozott élelmiszerre.
A több mint 400 féle termékből 1200 helyre szállítottak rendszeresen országszerte.



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bódog Tamás: „Ezen a pályán, a játékosok, amit lehetett megtettek”
Mezőkövesd, Miskolc - „Sajnos, a látványos futball, amit terveztünk, az háttérbe szorult, az egyszerűség [...] tovább »
DVSE: kapós lesz a három pont Kaposváron
Debrecen - Kállay Márk szerint jól bírják a nyomást, hiszen már számtalanszor voltak hasonló szituációban. tovább »
BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: DVTK vs. Vác 2-0 (1-0)
Mezőkövesd, Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa 9. fordulójában a Diósgyőri VTK együttese a Vác gárdáját [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Dorogi FC 1-2 (0-0)
Debrecen - A labdarúgó Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának 9. fordulójában a DVSC csapata a Dorogi FC együttesét [...] tovább »
Magyar Kupa: DVTK vs. Vác – Így állhat fel a Diósgyőr Mezőkövesden
Miskolc – A kedden 18 órakor kezdődő Diósgyőri VTK - Vác FC Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzése előtt [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntős a hazaiak női curlingcsapata
Budapest/Kangnung - A Koreai Köztársaság csapata megszerezte hatodik győzelmét a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása