Frissítve:

Malmström: az Európai Unió kész megkezdeni a kereskedelmi tárgyalásokat Washingtonnal

Washington- AZ Európai Unió készen áll megkezdeni a kereskedelmi tárgyalásokat az Egyesült Államokkal – jelentette ki helyi idő szerint csütörtök este az amerikai fővárosban tárgyaló Cecilia Malmström, az EU kereskedelmi biztosa.

hiba beküldése

Az európai politikus szerdától két napon keresztül egyeztetett Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselővel.

Az uniós biztos Washingtonban újságíróknak elmondta: a tárgyalások megkezdéséhez szükséges utolsó részleteket vitatták meg az amerikai főképviselővel, és az Európai Unió “készen áll a tárgyalásokra”. A tárgyalás megkezdéséhez az EU valamennyi tagországának beleegyezése szükséges, de Malmström szerint ez gyorsan fog menni, nem valószínű, hogy bármely tagállam kifogásokat emelne, mert a leendő tárgyalásoknak nem része a mezőgazdaság, amely Franciaország számára különösen kényes téma.

A mostani egyeztetésen a közös szabályozási keretekre összpontosítottak – mondta Malmström.

Robert Lighthizer hivatala nem tett közzé kommünikét az egyeztetésekről, de közölte: az amerikai célkitűzéseket a tárgyalások megkezdése előtt legalább 30 nappal nyilvánosságra hozzák. Az amerikai kommentárok emlékeztettek arra, hogy a főképviselő még tavaly októberben a kongresszushoz címzett levélben kifejezte szándékát az Európai Unióval kötendő kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokra.

Az EU kész napirendre tűzni a tárgyalásokon a gépkocsik és valamennyi gépjármű vámmentességét is, de csak akkor “ha ez kölcsönös” – mondta Malmström. Korábban csupán arról volt szó, hogy az amerikai-európai kereskedelmi tárgyalásokon az ipari termékek vámmentességéről, és a nem autóipari termékek szubvenciójának eltörléséről lesz szó.

Donald Trump amerikai elnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője tavaly júliusban – Juncker washingtoni látogatásának alkalmával – állapodott meg a kereskedelmi tárgyalások megkezdéséről, miután májusban az amerikai elnök úgy döntött, védővámokat vezet be az EU-ból, valamint Kanadából és Mexikóból érkező acél-és alumíniumtermékekre. Az EU ellenvámokkal válaszolt.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét
London - Autóbaleset érte a brit uralkodó férjét. A Buckingham-palota csütörtök esti bejelentése szerint [...] tovább »
Berlinale – Összeállt a 69. Berlinale versenyprogramja
Berlin - Elkészült a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia [...] tovább »
Harmadszor is elutasította Iohannis a román kormányfő miniszterjelöltjeit
Bukarest - Harmadszor is elutasította Klaus Iohannis román elnök Viorica Dancila kormányfő miniszterjelöltjeinek [...] tovább »
Hihetetlen videó: Íme a világ legnagyobb fehér cápája – A búvárok meg úgy úszkáltak vele, mintha csak egy cuki delfin lenne
Hawaii - A Deep Blue névre keresztelt cápa a legnagyobb fehér cápa, amit kamerák valaha megörökítettek. [...] tovább »
Jó hatással volt a tengeri emlősökre és a teknősökre a fajvédelem
Washington - Jelentős mértékben nőtt a tengeri emlősök és tengeri teknősök populációinak több mint [...] tovább »
Videó: A természet nagy úr – Ijesztő felvétel az Alpokban hömpölygő lavináról
Az Alpok osztrák magaslatain 5 méternél is magasabb hóvastagságot mértek, a Tátra szlovák oldalán pedig több [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Póta meccslabdáról kapott ki, Madarász és Majoros is kiesett
Budapest - Mind a három magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban verte az FTC a Vasast
Budapest - A listavezető Ferencváros hosszabbításban győzött a Vasas otthonában, míg a Fehérvár nyert a megyei [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Izland is a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Izland válogatottja két góllal legyőzte Macedónia csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Mályi FC: Veretlenül lehetnek kettesek
Mályi – A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Borsod csoportját a Mályi FC gárdája vezeti. tovább »
Férfi kézilabda vb – Tunézia lesz a magyarok harmadik ellenfele a középdöntőben
Koppenhága - Tunézia válogatottja öt góllal legyőzte Ausztria csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
DVSC: Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub
Debrecen - A fiatal középpályás 2021 decemberéig írt alá - adta hírül a dvsc.hu. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása