Frissítve:

Magyaros

Bol-dog Bol-dog - © Fotó: MÚSZ
Kinyírták Bol-dogot. A fehér színű puliról van szó, amelyet a kazanyi vizes világbajnokság zárónapján mutattak be mint a budapesti, következő világverseny kabalafiguráját. Rövid időn belül hangos botrány keveredett a figura kinézete és a neve miatt, mert az is bénára sikeredett: Bol-dog. Hajdu Mariann jegyzete.

Hasonlították Kóbor Jánosra a fehér lobonca miatt, hívták az E.T. leszármazottjának, hortobágyi jetinek. Sorban születtek róla a gifek, amelyek percek alatt elárasztották a netet, a legszellemesebb talán az, amikor a mikrofonba beszélő Balog Zoltán miniszter mögött settenkedik el. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke nyilatkozata is csak olaj volt a tűzre, mint mondta, valakik rövid idő alatt, barátságból készítették el a figurát. Ami nem tűnik annyira hihetőnek, hiszen egy olyan nagy esemény jelképe lenne, amire sok-sok százmilliót terveznek költeni. Aztán tegnap már ő maga adta meg a kegyelemdöfést: Bol-dog vállalhatatlan, inkább kiírnak rá pályázatot.

Bol-dog tehát kimúlt, néhány napot élt. És ez az egész olyan tipikusan magyar. Van valami, amit valakik, valahol barátilag megcsinálnak, amit aztán le akarnak nyomni a torkunkon. Borítékolható volt a botrány. Miért nem lehetett a pályázattal kezdeni?

– Hajdu Mariann –

hiba beküldése

Címkék: ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Janiczak: nyilvánosságra hozok minden hangfelvételt
Budapest/Ózd - A Jobbik alelnöke azt közölte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, hogy nyilvánosságra hoz [...] tovább »
Mabisz: a magyarországi biztosítók megbízhatóan működnek
Budapest - A magyarországi biztosítók a nemzetközileg előírt követelményeknél szigorúbb elvárásoknak is [...] tovább »
KSH: 150 éves a hivatalos magyar statisztika
Budapest - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a hivatalos magyar statisztika fennállásának 150. évfordulóját [...] tovább »
Jubileumi Nagy Sportágválasztó a hétvégén
Budapest - Száznyolc sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők edzők és szakemberek irányításával pénteken [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. május 24.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Miért?
Nem, nincs az a vakbuzgó hit, az a gyűlölet, az a harag, mely ártatlan emberek életének kioltását indokolná. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jubileumi Nagy Sportágválasztó a hétvégén
Budapest - Száznyolc sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők edzők és szakemberek irányításával pénteken [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Burkholder jön, Szécsi sem marad
Miskolc - Amerikai bedobót igazolt az Aluinvent-DVTK NB I-es női kosárlabdacsapata a 2017/18-as évadra. tovább »
Háromgólos hátrányból fordított a Rohod
Geszteréd, Rohod - A labdarúgó megyei II. osztály, Diamit-csoport, a 17. fordulóból elhalasztott mérkőzést [...] tovább »
Urbán Flórián: „Irreális fizetések, felülről irányított magyar futball”
Budapest - Urbán Flórián negyvenszeres válogatott labdarúgó a Magyar Nemzetben szedte ízekre a hazai focit - [...] tovább »
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: „Már miért ne akarnánk feljutni?”
Balmazújváros - A klubelnök szerint azt a céljukat már elérték, hogy saját kezükben maradt a döntés. tovább »
Mélyről jött vissza, de nem ért a csúcsra Fucsovics Márton
Nyíregyháza - Fucsovics Márton hátrányból egyenlített, ám a döntő szettben nem tudott felülkerekedni ellenfelén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása