Frissítve:

Magyarországról vitáztak az EP plenáris ülésén

Strasbourg, 2014. október 21., kedd (MTI) – Éles szócsaták jellemezték a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok magyarországi helyzetéről kedd este folytatott plenáris vitát az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén, a képviselők zömmel pártállásuknak megfelelően bírálták, illetve méltatták a magyarországi viszonyokat.

hiba beküldése

A vitában a legélesebb hangon a liberálisok, de velük együtt a szociáldemokraták és zöldpártiak is felvetettek olyan kérdéseket, mint az igazságszolgáltatás függetlensége, a média szabadsága, ez utóbbival összefüggésben a reklámadó ügye, továbbá az egyes civil szervezetekkel szembeni hatósági fellépés. A néppárti és a konzervatív képviselők – köztük elsőként a néppártiak vezérszónoka, a spanyol Esteban González Pons – jobbára azt emelték ki, hogy a vádak az idei magyarországi választásokon vesztesnek bizonyult baloldal politikai egyoldalúságából fakadnak.

Tanja Fajon szlovén szociáldemokrata képviselő szomorúságának adott hangot amiatt, hogy ismét Magyarországgal, az európai normák magyarországi megsértésével kell foglalkoznia az EP-nek.

A brit konzervatív Timothy Kirkhope azt hangsúlyozta, hogy egyetlen uniós tagország sem szolgál rá az Európai Parlament kioktatására.
A holland liberális Sophie in ‘t Veld arról beszélt, hogy nem kizárólag egyes magyar jogszabályokkal van baja, hanem azt látja, hogy az – akár jogszerű – előírások egész rendszere összességében a pluralizmus ellen hat. Szerinte a következő Európai Bizottságnak az eddiginél határozottabban, “kevésbé jogászkodóan” kellene eljárnia.

A radikális baloldali francia Marie-Christine Vergiatnak Balczó András, a Jobbik képviselője azt a kérdést szegezte, miért gondolja, hogy egy demokráciának liberálisnak kell lennie.
A vita további részében ezután többször visszatért a liberalizmus, a liberális és az illiberális demokrácia, illetve a keresztény szellemiségű demokrácia és a kereszténydemokrácia fogalmainak eltérő értelmezése a különböző pártállású képviselők részéről.

A KDNP-s Hölvényi György azt kérdezte a holland liberális Judith Sargentinitől, olvasta-e valójában Orbán Viktor kijelentéseit ezzel kapcsolatban. Sargentini azt mondta, tiszteli a kereszténységet, de tisztel más értékeket is. A szintén hollandiai, szociáldemokrata pártállású, Kati Piri EP-képviselő Szájer József néppárti frakcióalelnökkel került vitába ebben a kérdésben, amikor úgy foglalt állást, hogy a demokrácia akkor is liberális, ha keresztény. A néppárti sorból mintegy kilógott a luxemburgi Frank Engel, aki azt mondta: a magyarok különleges emberek ugyan, de annyira nem, hogy képesek legyenek feltalálni az olyan keresztény demokráciát, amely illiberális.

Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője azt a szemrehányást tette Sophie in ‘t Veldnek, hogy az ülés előtt néhány perccel még kedélyesen beszélgetett Szájer József és Gál Kinga fideszes EP-képviselővel. A holland liberális képviselőnő azzal vágott vissza, hogy ő valóban szokott nézeteket cserélni olyanokkal, akikkel több kérdésben nem ért egyet, ugyanis erről szól a demokrácia. Szájer József szintén biztosította Morvayt afelől, hogy ő is tud vele civilizáltan beszélgetni.

Külön szópárbajt vívott egymással Ujhelyi István MSZP-s és Schöpflin György fideszes EP-képviselő. Schöpflin azt kifogásolta, hogy Ujhelyi előzőleg Orbán-rezsimről beszélt, miközben rezsimnek nem demokratikus rendszereket szoktak nevezni, márpedig a Fidesz a demokratikus választások győztese. Ujhelyi szerint az új hatalmi szerkezet kiépítésének jellemzői indokolttá teszik a rezsim szó használatát. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy ennek a 2018-as választások után véget fognak vetni.

– MTI, Kárpáti János –



További hírek a Magyarország kategóriából
Havazás – OKF: szinte mindenütt helyreállt az áramszolgáltatás
Budapest - Szinte mindenütt helyreállt a havazás miatt kiesett áramszolgáltatás, csupán a Zala megyei Bak [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. február 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
BM: posztumusz előléptették az újpesti balesetben meghalt rendőrt
Budapest - Posztumusz törzsőrmesterré előléptették a múlt heti újpesti balesetben, két rendőrautó ütközése [...] tovább »
A hazai beszállítók is készülnek, és részt vesznek a Paks II. projektben
Budapest - Az Európai Unió tagországai közül Magyarország az áramimportnak leginkább kitett országok egyike. [...] tovább »
Világító kínai lámpások a Napos dűlő felett
Bekecs - Európai fővárosokban, nagyvárosokban és egyedülálló módon a Tokaji Borvidék egy kicsiny [...] tovább »
Kártevővel fertőzött vetőburgonyát hívott vissza a Nébih
Budapest - Kártevőt azonosított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Romániából származó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar Kupa – Dávidnak nem volt esélye Góliáttal szemben
Sényő - A sényőiek számára ritka lehetőség adódott: országos nyilvánosság előtt játszhattak az MTK-val. tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár hat játékot nyert Cibulkova ellen
Budapest - Stollár Fanny két szettben kikapott az első helyen kiemelt Dominika Cibulkovától a budapesti, 226 750 [...] tovább »
Szárnyalnak a DVSC-TVP ifijei
Debrecen - Újabb két győzelmével megszilárdította vezető helyét az I. osztályú bajnokságban a DVSC-TVP [...] tovább »
Magyar Kupa – Idegenben került előnybe a Balmazújváros
Budapest - Az élvonalbeli Balmazújváros 3-2-re nyert az NB II-es Győr otthonában szerdán, a labdarúgó Magyar [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Az amerikai sífutók első olimpiai sikere, Björgen 14. érme
Budapest - Hét számban avattak győztest a phjongcshangi téli olimpián szerdán, a sífutók szabadstílusú [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntőben a címvédő kanadai és a német férfi hokiválogatott
Budapest/Phjongcshang - A címvédő kanadai és a német válogatott négy közé jutásával vált teljessé a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása