Frissítve:

Magyarországon találkoznak a V4 és a KEK külügyminiszterei a jövő héten

Budapest, 2013. október 26., szombat (MTI) – Jelenleg Magyarország tölti be a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés elnöki tisztét, ezért jövő héten itt találkoznak a két regionális együttműködés országainak külügyminiszterei.

hiba beküldése

Közép-európai évet hirdetett 2013-ra a magyar diplomáciában a Külügyminisztérium, ugyanis ebben az évben Magyarország áll a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) élén, továbbá júliustól egy éven át a visegrádi országok (V4 – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) csoportját is vezeti.

Jövő szerdán és csütörtökön ezért Magyarországon találkoznak a két csoport külügyi tárcavezetői. Szerdán a Jagelló-dinasztiát alapító Hedvig és Ulászló szobrát leplezik le Budapesten, majd csütörtökön a Gödöllői Királyi Kastélyban tanácskoznak.

Ez alkalomból mások mellett Magyarországra érkezik Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítési biztosa, Linas Linkevicius litván külügyminiszter – akinek országa tölti be jelenleg az EU soros elnöki posztját -, továbbá Ahmet Davutoglu török külügyminiszter és Victoria Nuland, az Egyesült Államok külügyi államtitkára is.

A Külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy a közép-európai évet Magyarország arra szeretné felhasználni, hogy erősítse a tagállamok együttműködését, és ebben minden szomszédjára partnerként számít. Az év meghatározó alapelve, hogy az értékekre épülő, nyílt párbeszéden alapuló külpolitika keretet teremt a történelmileg vitás kérdések rendezéséhez is. Magyarország célja, hogy meghatározó tényező legyen a közép-európai együttműködésben.

A KEK megalakulásának előzménye egy 1989-es olasz-osztrák-magyar-jugoszláv együttműködés, amelyet Olaszország kezdeményezett a szorosabb gazdasági, tudományos és kulturális kooperáció kialakításáért. A szervezetnek ma 18 ország a tagja: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Fehéroroszország, Horvátország, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Moldova, Montenegró, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. A KEK tagállamai közül tíz tagja az Európai Uniónak.

A visegrádi együttműködés 1991-ben jött létre Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország részvételével, majd 1993-ban Csehszlovákia szétválásával négytagúvá vált.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Lezuhant a budai Várból és elpusztult egy ló
Budapest - Lezuhant a budai Várból és elpusztult egy elszabadult ló - közölte a Várgondnokság Közhasznú [...] tovább »
Folytatná az áfacsökkentést az Agrárkamara
Miskolc - Az agrárpolitika változásának irányvonalairól és a vidékfejlesztés helyzetéről egyaránt szó esett [...] tovább »
Sokfelé ismét sűrű köd várható
Budapest - A tartós, sűrű köd miatti figyelmeztetést szombatra is a fél országra kiadta az Országos [...] tovább »
Jogerősen négyről hat évre emelték a nyékládházi erőszaktevő börtönbüntetését
Miskolc, Nyékládháza - Megváltoztatta a Miskolci Törvényszék a Miskolci Járásbíróság szexuális erőszak [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 20.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Közegészségügyi intézet: a halálozások tíz százalékáért a légszennyezettség felelős
Budapest - A halálozások mintegy tíz százalékáért a légszennyezettség felelős Magyarországon - közölte az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Távozott az Újpest FC ügyvezetői posztjáról Gyarmati Eszter
Budapest - Távozott az Újpest FC labdarúgóklub ügyvezetői posztjáról Gyarmati Eszter. tovább »
Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába választották
Budapest - A futó Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) sportolói bizottságába választották. tovább »
Európai kézilabdakupák – Létszámcsökkentést terveznek a férfi BL-ben
Budapest - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) létszámcsökkentést tervez 2020-tól a férfi Bajnokok Ligájában. tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – Orosz ellenfelek a magyar csapatoknak
Budapest/Miskolc - A címvédő Ferencváros a Szintez Kazany, a Miskolc pedig a szintén orosz Szpartak Volgográd [...] tovább »
Szabó Tamás: “A DVTK hazánk egyik meghatározó sportegyesülete lesz”
Miskolc - Szabó Tamás távozásáig közel négy éven keresztül 2014 januárjától irányította DVTK labdarúgó [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nagy csatában nyert a Cegléd
Budapest - A Cegléd nagy csatában győzte le a vendég Gyöngyös csapatát a férfi kézilabda NB I pénteki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása