Frissítve:

Magyarországon is bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét

Budapest, 2013. május 23., csütörtök (MTI) – Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből mintegy száz szecessziós műtárgyat, köztük a Tiffany és Émile Gallé üvegeit, valamint Rippl-Rónai József tervezte kárpitot is bemutatnak azon a kiállításon, amely pénteken nyílik meg Budapesten. A tárlat a magyar-olasz kulturális évad keretében áprilisig a római Capitoliumi Múzeumban volt látható.

hiba beküldése

A szecesszió mesterei az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében című kiállításon a Tiffany cég üvegeit, a német Jugendstil kiemelkedő alkotásait, Otto Eckermann, valamint Rippl-Rónai tervei alapján szőtt falikárpitokat, Zsolnay és Émile Gallé vázáit és díszüvegeit mutatják be.

Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum (IMM) főigazgatója a csütörtöki sajtóbejáráson elmondta, hogy a Rómában egy hónappal ezelőtt bezárt tárlat nagy sikert aratott a város leglátogatottabb intézményében, a Capitolium Múzeumban, ahol két és fél hónap alatt több mint százezer ember fordult meg.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy a múzeum gyűjteményében több ezer szecessziós tárgy van. “A gyűjtemény világhírét elsősorban annak köszönheti, hogy nem a szecesszió második divatkorszakában, a 20. század utolsó évtizedeiben gyűlt össze, hanem akkor, amikor a szecesszió keletkezett, amikor készültek ezek a tárgyak”. A 19. század utolsó és a 20. század első éveiből összegyűjtött “kincsek” a múzeum egykori igazgatójának Radisics Jenőnek köszönhetőek – fűzte hozzá.

A főigazgató azt is elmondta, hogy a múzeum idén a szecesszió korának szenteli programjait. Ez alkalomból két hete nyitották meg a párizsi Bigot-pavilont bemutató kiállítást, amely a mostani tárlathoz szervesen kapcsolódik.

Balla Gabriella, a múzeum kerámia- és üveggyűjteményének vezetője elmondta, a kiállítás a francia Paul Jouve tervei alapján készült oroszlánfrízzel kezdődik. Az oroszlán az 1900. évi párizsi világkiállításon bemutatott Bigot-pavilon főbejáratát díszítő állatfríz egyik részlete.

A tárlaton látható lesz például egy 1899-re datált, piros szőlőlevelekkel díszített Zsolnay váza, Louis Comfort Tiffany Láva díszvázája és egy asztali lámpa Tiffany-üveg ernyővel, az 1890 és 1900-as évekből. Bemutatják például a francia Émile Gallé orchideaágakkal díszített vázáját, valamint Raoul Francois Larch tervezőnek a 19-20. századi Párizs egyik legismertebb táncosnőjéről, az amerikai születésű Loie Fullerról mintázott lámpáját és a dán keramikus Herman August Kahler négyfülű folyatott mázú vázáját. Látható lesz a Rippl-Rónai József tervei alapján készült Vörös ruhás nő rózsával című falikárpit, amely része volt az Andrássy Tivadar gróf budai palotájában lévő ebédlőberendezésnek. A luxus műtárgyak között kiállítanak egy 13 darabból álló Tiffany piperekészletet és egy fagyöngyös tálkát is.

A tárlat 2014. február 28-ig tart nyitva.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
NAV: nő a köztartozásmentes adózók száma
Budapest - Az elmúlt két évben több mint huszonhétezer magánszemély és vállalkozás élt a lehetőséggel, és [...] tovább »
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2017. évi beszámolóját
Budapest - Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2017-es évre vonatkozó [...] tovább »
Videó: Anyjához ragaszkodik a nyíregyházi kisbölény
Nyíregyháza, Sóstó - Amerikai bölénybébi született a Nyíregyházi Állatparkban. A kis bölény a patásoknál [...] tovább »
360 fokos videó: Sörgőzös mesevilág – Vendégként nézhettünk be a sörgyártás rejtelmeibe
Bőcs, Miskolc - Hogyan készül a sör? Többek között ez is kiderült a sörgyárban. tovább »
ITM: erősíteni kell az innovációs együttműködéseket
Budapest - Az innovációs együttműködések erősítését és a kutatási-fejlesztési támogatások testre [...] tovább »
Szilágyi: Jövőre kiemelt összeggel folytatódnak a gazdaságfejlesztési programok a külhoni magyar régiókban
Gombaszög - 2019-ben kiemelt összeggel folytatódnak a külhoni magyar régiókban beindított gazdaságfejlesztési [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Junior műúszó vb – Minden idők legjobb versenye lehet a budapesti
Budapest - Harminckilenc ország közel 300 versenyzője nevezett a szerdán kezdődő budapesti junior [...] tovább »
EL-selejtező – Négy góllal nyert és továbbjutott a Honvéd
Budapest - A Budapest Honvéd bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjé második fordulójába, mivel a 2-1-re [...] tovább »
Credobus Build It MARB – Bukulyáék a klasszikuson
Miskolc - Hatból négy szakaszt nyertek, több mint félperces előnnyel zártak az élen a 2107-es Ladával. tovább »
Calvente: itt az idő, hogy ismét bizonyítsak
Debrecen - A DVSC új igazolása nagy lehetőségnek tartja, hogy a Lokiban futballozhat. A dvsc.hu videointerjúja. tovább »
Öttusa Eb – Hatodik a fiatal magyar páros női váltóban
Székesfehérvár - A hatodik helyen végzett a Kalincsák Eszter, Gulyás Michelle páros női váltóban a [...] tovább »
Kiválóan szereplő hazaiak
Miskolc - Monoki Benjámin két számban is a legjobbnak bizonyult a korosztályos ob-n. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása