Frissítve:

Magyarországi és kárpátaljai társulatok az erdélyi Sorompók Nélkül fesztiválon

Bukarest, 2013. május 10., péntek (MTI) – Magyarországi és kárpátaljai színtársulatokat is meghívtak idén a Sorompók Nélkül című multikulturális nemzetközi színházfesztiválra az erdélyi Szatmárnémetibe.

hiba beküldése

Több mint húsz kulturális rendezvényt kínál a szatmárnémeti közönségnek május 24. és június 2. között a fesztivál, ezeknek a zöme színházi előadás, de lesznek könyvbemutatók és filmvetítések is.

A mustrára meghívást kapott a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, amely Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című darabját mutatja be az erdélyi Keresztes Attila rendezésében, valamint a debreceni Csokonai Színház, amely Moliere Scapin, a szemfényvesztő című darabját adja elő Silviu Purcarete rendezésében. Meghívták a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat is, amely Csehov Egyfelvonásos komédiáival, Vidnyánszky Attila rendezésével érkezik.

Az erdélyi magyar színházak közül részt vesz a fesztiválon a Csíki Játékszín, amely Ion Luca Caragiale Karnebál című előadását mutatja be Sorin Militaru rendezésében, de a bukaresti Odeon Színház és a Bukaresti Nemzeti Színház, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is meghívást kapott. Többek között Bocsárdi László és Sebestyén Aba romániai magyar, valamint Alexandru Dabija román rendező előadásait is megtekintheti a közönség.

Andrei Mihalache, a Szatmárnémeti Északi Színház ideiglenes vezérigazgatója az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a szatmárnémeti önkormányzat az előző évben 250 ezer lejjel (16,9 millió forint) támogatta a rendezvényt, az idén viszont – forráshiány miatt – csak 100 ezer lej (6,7 millió forint) kiutalásáról döntött a közgyűlés. A vezérigazgató szerint a költségvetést még kiegészítik támogatásokkal, de a legjobban annak örül, hogy nem kellett megszakítani a fesztivál folytonosságát, és az idén is sikerül megszervezni.

Mihalache szerint az idén hetedik alkalommal megrendezett fesztivál továbbra is megőrzi szakmai találkozó jellegét, díjakat nem osztanak, hiszen az elsődleges cél az, hogy a régióban működő színházak művészei találkozzanak egymással, és a helyi közönségnek legyen lehetősége megnézni, mi történik más teátrumokban.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Lehullt a lepel: megvannak Debrecen borai
Debrecen - A tavalyinál is több vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen Város Bora [...] tovább »
“Ez kis kocsi, elfér a padkán…” – Hihetetlen dumák, melyekkel a magyar sofőrök kínálták meg a rendőröket
Budapest - Vicces, vagy mondhatni éppenséggel tragikus? A 112press összegyűjtött néhány beszólást, amivel a [...] tovább »
ITM: sikeres nemzetközi minták alapján újulhat meg a hazai kutatóintézeti hálózat
Budapest - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) céljai szerint Magyarország európai szinten is [...] tovább »
Az E.on nevével visszaélve kérnek csalók átutalást
Budapest - Az E.on nevében küldenek ismeretlenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló [...] tovább »
Egyedülálló kutatás indul a Debreceni Egyetem és az MMA támogatásával
Debrecen - A közeljövőben kezdődő vizsgálat az iskolások művelődési szokásaira irányul. tovább »
Kőkemény, szigorú, de emberséges parancsnok érkezett Debrecenbe
Debrecen - Szloszjár Balázs ezredes stratégiai és hadműveleti szinten nyolc különböző misszióban vett részt. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Paksra igazolt Könyves Norbert
Debrecen - Ahogyan azt sejteni lehetett, Könyves Norbert közös megegyezéssel szerződés bontott a DVSC-vel – a [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Újabb győzelmével Egyiptom a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Egyiptom válogatottja öt góllal legyőzte Angola csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Külföldön is játszanak meccset
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Valahol a hó nyerte az első csatát, de még időben kezdődik a felkészülés. tovább »
Videó: Hatalmas kapuskidobás az Ázsia-kupán, alig akart leesni a labda
Dubaj - Az iráni Alireza Beiranvand az ellenfél térfelének közepéig hajította a játékszert. tovább »
DVSC: megvan a kupameccs pontos időpontja
Debrecen - Döntés született arról, hány órakor kezdődik a nyolcaddöntő első mérkőzése. tovább »
Célba vette a cívisvárost: Debrecenben hasít a Penge
Debrecen - Hazánk egyik legjobb dartsosa a Police SE színeit cseréli fel sárga-feketére. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása