Frissítve:

Magyarország nem kér a megakamionokból

Budapest, 2014. június 5., csütörtök (MTI) – A Brüsszelben csütörtökön ülésező Közlekedési Tanácsban a magyar delegáció egyértelművé tette, hogy kizárólag a megakamionokra vonatkozó rendelkezés törlése esetén tudja támogatni a jelenleg megengedettnél nagyobb tehergépjárművek közlekedését megkönnyítő javaslatot – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

hiba beküldése

Az Európai Bizottság álláspontja szerint a 40 tonna vagy 18,75 méter feletti kamionok határon átmenő forgalma jogszerű, ha a szállítás csak egy határt keresztez, és a két tagállam az úthasználatot belső forgalmában megengedi.

A Közlekedési Tanács – az EU szakminisztereinek szervezete – ülésén számos delegáció nemcsak két szomszédos, hanem több tagország viszonylatában is igényelte az engedélyezést. Az ellenérvek szerint a hosszabb és nagyobb tömegű járművek felgyorsítják a közúti infrastruktúra leromlását, fokozott közlekedésbiztonsági kockázatot jelentenek. A Közlekedési Tanács – a vita eredményeként – a megakamionokra vonatkozó új szabály nélkül fogadta el a politikai megállapodást.

A magyar álláspontot az ülésen Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár képviselte. Az államtitkár beszámolt arról, hogy a visegrádi országok (V4) létrehozták az észak-déli közlekedési kapcsolatok bővítésével foglalkozó Magas Szintű Munkacsoportot.

A V4 államok közlekedési stratégiáinak és fejlesztési terveinek összehangolására hivatott testület május végi budapesti ülésén fogadta el ütemtervét. A felek szeptember végéig összeállítják az idén kezdődő uniós pénzügyi időszakban a nemzetközi hálózatokon megvalósítani tervezett közúti, vasúti, belvízi és kikötői fejlesztéseik listáját. Ezt követően 2016 végéig közös álláspontot dolgoznak ki a 2021 után kiépítendő közös közlekedési infrastruktúra projektekről.

– MTI –

Címkék: ,


További hírek a Gazdaság kategóriából
Tállai: 155 ezer ügyfelet segített a NAV támogató ellenőrzése
Budapest - Idén augusztus 31-ig 90 ezer hagyományos revíziót, és 155 ezer úgynevezett támogató jellegű [...] tovább »
A gazdaságról döntenek Hajdú-Biharban
Hajdúböszörmény - A Hajdú-Bihar megyei szervezet példaértékű tevékenységet folytat tovább »
Épül és szépül is Nyíregyháza
Nyíregyháza – Megnőtt a lakás- építési kedv az elmúlt években, ami nagyban köszönhető a csok, azaz a [...] tovább »
MASZSZ: a V4-ek szakszervezetei a szociális Európa mellett foglaltak állást
Budapest - Két magyar konföderáció aláírta pénteken Varsóban a visegrádi országok szakszervezeti [...] tovább »
Behajtási ünnepet tartottak a Hortobágyon
Hortobágy - A pásztorok védőszentjének, Dömötörnek a napján véget ért az idei legeltetési szezon a [...] tovább »
Vincziczki András: Emelkedtek az alapanyagárak
Nyíregyháza - Európában e tekintetben Ausztria és Németország az irányadó. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Az idény leggyengébb játékával szereztünk fontos három pontot.”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 11. fordulójában vasárnap két meccset játszottak. tovább »
„Nehéz volt ez a győzelem, mint az iskolatáska”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 11. fordulójában öt mérkőzést rendeztek meg vasárnap. tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – A Debrecen is továbbjutott
Debrecen - A DVSC-TVP hazai pályán hat góllal legyőzte a lengyel Metraco Zaglebie Lubin csapatát a női kézilabda [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – A Debrecen csak 27 pontot szerzett
Budapest - Az előző idényben ezüstérmes Pénzügyőr SE hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a DEAC csapata [...] tovább »
„Egyszer vezettünk a mérkőzésen, de a legjobb pillanatban”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 11. fordulójában négy mérkőzést rendeztek meg [...] tovább »
“Sérülés nélkül húztuk le a mérkőzést”
Hajdú-Bihar – Íme, a megye II-es bajnokság déli csoportjában vasárnap játszott mérkőzés eredménye. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása