Frissítve:

Magyarország első egyetemi közösségi fotóarchívuma készül

Budapest, 2015. január 24., szombat (MTI) – Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Fortepan archív fotógyűjteménnyel együttműködve közösségi fotóarchívumot készít, amelyhez 1900 és 1990 közötti fényképeket várnak – közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A Fortepan fotógyűjtemény 2010 ősze óta elérhető, több mint negyvenezer fényképet tartalmaz. A kivételes gyűjteményt az ELTE szeretné bővíteni, olyan képeket várnak, amelyek az ország első egyetemének huszadik századi pillanatait örökítik meg.

Közleményükben azt írták, a beérkezett papírképeket, diákat, albumokat és magángyűjteményeket az Egyetemi Könyvtárral együttműködve digitalizálják, valamint közzéteszik az Egyetemi Intézményi Digitális Tudástárban (EDIT) is.

Az összegyűlt fotók közül a legérdekesebbek a Fortepan oldalát is gazdagítják majd, így az egyetemi közösség összefogásából létrejön Magyarország első, bárki számára elérhető, egyetemi fotóarchívuma.

A fotókat folyamatosan várják, amelyeket digitalizálást követően visszaadnak a tulajdonosoknak. További tájékoztatás a fortepan@rt.elte.hu e-mail címen kérhető.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Vállalkozók nyugdíjreményei
Budapest - Az önállóság miatt náluk különösen fontos a megfelelő tervezés – állítják a hozzáértők. tovább »
Mercedesét alakította át csempészetre
Záhony - Két és fél millió forint értékű cigarettát rejtett el Mercedesében egy férfi, akit a Nemzeti Adó- [...] tovább »
Halálos munkahelyi baleset történt Szolnokon
Szolnok - Meghalt egy ember munkahelyi balesetben hétfőn Szolnokon. tovább »
Megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás
Budapest - Több mint 360 fénykép bizonyítja a magyar fotográfusok egyedi látásmódját a Robert Capa Kortárs [...] tovább »
Elstartolt a Deszka Fesztivál Debrecenben
Debrecen - A színház világnapján kezdődött a kortárs magyar drámák debreceni seregszemléje. tovább »
Fotók: Nem fogja elhinni, hogy a változás sminkmester munkája és nem Photoshop
Goar Avetisyan sminkmester, nem mellesleg egy igazi varázsló, legalábbis ha megnézzük az Instagram-oldalát, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miami tenisztorna – Babosék búcsúja
Budapest, Miami - A Babos Tímea, Anasztaszja Pavljucsenkova duó kiesett hétfőn a Miamiban zajló keménypályás [...] tovább »
Nem jutott ki az Eb-re az U19-es labdarúgó-válogatott
Zlin - A selejtezőtorna utolsó, hétfői fordulójában ugyan győzött az U19-es magyar labdarúgó-válogatott, [...] tovább »
Férfi kosárlabda Eb – A szövetségi kapitány nem számít Lóránt Péterre
Budapest - Nem számít Lóránt Péterre a szeptemberi férfi kosárlabda Európa-bajnokságon Stojan Ivkovic [...] tovább »
Női röplabda NB I – Utolsóként a Vasas jutott az elődöntőbe
Budapest - Utolsóként a Vasas Óbuda jutott be a női röplabda NB I elődöntőjébe. tovább »
Szabó Tünde: a TAO hosszú távú, kiszámítható jövőt biztosít a teljes sportágazatban
Budapest - Az Európai Bizottság határozata értelmében újabb hat évre, 2023. június 30-ig működhet a TAO, így [...] tovább »
Kilenc érmet szereztek Olaszországban a magyar uszonyosúszók
Budapest - A magyar uszonyosúszók hat arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a felnőttek között az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása