Frissítve:

Magyarország előrelépett a világ konferenciahelyszíneinek rangsorában

Budapest, 2015. május 14., csütörtök (MTI) – Magyarország előrelépett a világ legkedveltebb konferenciahelyszíneinek rangsorában: a Nemzetközi Konferenciák és Kongresszusok Szövetsége (ICCA – International Congress & Convention Association) frissen publikált, 2014. évi statisztikai összefoglalója szerint Magyarország a 31. helyen, Budapest a 17. helyen végzett a világranglistán, a szervezet kritériumai szerinti nemzetközi rendezvények száma alapján – közölte a Magyar Turizmus (MT) Zrt. az MTI-vel csütörtökön.

Magyarország ezzel egy helyezést javított a tavalyi eredményhez képest, a főváros pedig stabilan őrzi 2013-ban elért 17. helyét, mellyel olyan jelentős kongresszusi helyszíneket utasít maga mögé, mint Stockholm (19.), Tokió (22.), Dublin (24.), München (26.), Zürich (33.) és Varsó (39.).

Az ICCA 2014. évi konferenciavárosok ranglistáján Párizs lett az aranyérmes, a második helyen Bécs, míg a harmadik helyen Madrid végzett.

A MT Zrt. célja a hivatásturizmusban, hogy Budapest 2020-ra Európa egyik legnépszerűbb konferenciavárosa legyen. A nagy befogadóképességű, új budapesti kongresszusi központ 2018-ra tervezett megnyitása további pozitív változást hozhat a nemzetközi helyezésekben. 2019-től válhat Budapest még népszerűbbé és a központ 2-3 éves üzemeltetése után kerülhet fővárosunk Európa első 10 legnépszerűbb konferenciavárosa közé – emeli ki a közlemény.

Az ICAA kritériumai szerint nemzetközi konferenciának minősülnek a legalább 50 fős, rendszeresen zajló, legalább három ország között felváltva megrendezett konferenciák.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szakértő: még több lakás épülhet idén
Budapest - A tavalyinál is több lakás épülhet idén, és erős lehet ebből a szempontból a jövő év is - [...] tovább »
Négyzetkilométerenként tizenkét méhcsalád…
Miskolc - Nagy István: „Vizsgálatok is bizonyítják: a magyar méz minősége kiváló…” tovább »
Felfüggeszti a kikapcsolásokat az E.ON a jövő hétre
Budapest - A jövő héten várható extrém hideg miatt jövő vasárnapig felfüggeszti a számlatartozások miatti [...] tovább »
A kedvezményes lakásépítési áfa fenntartását javasolják a szakértők
Budapest - A kedvezményes, 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) fenntartása szükséges a bővülő [...] tovább »
Megyei közgyűlés: a kkv-k növekedése létcél
Debrecen - Fényszennyezésről, de gazdaságfejlesztésről is szó volt. tovább »
A minimálbérekben nagyok a különbségek az EU-ban
Brüsszel - Hatalmas, közel nyolcszoros különbség mutatkozik az Európai Unió tagországai között a minimálbér [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Phjongcshang 2018 – Történelmi amerikai arany a férfi curlingeseknél
Phjongcshang - Az Egyesült Államok válogatottja nyerte az aranyérmet a phjongcshangi téli olimpia férfi [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Finn aranyérem a leghosszabb versenyben
Phjongcshang - A finn Iivo Niskanen nyerte a sífutók klasszikus stílusú 50 kilométeres versenyét a phjongcshangi [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Hódeszka: dobogósok, éremtáblázat
Budapest/Phjongcshang - A hódeszka dobogósai és éremtáblázata a phjongcshangi téli olimpián. tovább »
Phjongcshang 2018 – Ester Ledecka duplázott
Budapest/Phjongcshang - Az alpesi síelők között szuperóriás-műlesiklásban aratott váratlan győzelme után a [...] tovább »
Paks vs. DVTK – Így állhat fel a Diósgyőr
Miskolc – A szombaton 17 órakor kezdődő Paksi FC - Diósgyőri VTK NB I-es mérkőzés előtt megnéztük milyen [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Alpesi sí: dobogósok, éremtáblázat
Budapest/Phjongcshang - Az alpesi sí dobogósai és éremtáblázata a phjongcshangi téli olimpián. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása