Frissítve:

Magyarország elismerte a kínai nyelvet az UNWTO hivatalos nyelveként

Budapest, 2015. május 13., szerda (MTI) – Magyarország a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) tagjaként ratifikálta azt a közgyűlési határozatot, hogy a kínai nyelv a világszervezet hivatalos nyelvei közé kerüljön – jelentette be Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a dokumentum átadásán szerdán Budapesten.

hiba beküldése

A dokumentumot Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete vette át.

Ruszinkó Ádám közölte: a magyar kormány a régió többi országának turisztikai vezetőit is kérte levélben ennek elismerésére, ez még 8-9 országot érint.

Kiemelte: a tavaly közel 90 ezer kínai turista érkezett Magyarországra és 160 ezer vendégéjszakát töltöttek el, a beutazó kínai turisták száma évről évre dinamikusan emelkedik. Átlagos tartózkodási idejük két nap, jellemzően több kelet-közép-európai (KKE) országot érintenek körutazásaik alatt – ismertette.

Kitért arra, hogy hivatalosan Magyarország képviseli a régió 16 országának turizmusát a budapesti Kína-KKE Turisztikai Koordinációs Központ keretein belül. Azon dolgoznak, hogy a kínai turisták a régió minél több országába látogassanak, és minél több magyar utazzon Kínába – mondta. Az Air China május elsejével elindított heti 4 járata Peking-Budapest között ezt segíti elő. A helyettes államtitkár mindkét ország számára fontosnak nevezte, hogy egyszerűsödjön a vízumügyintézés.

Kitért arra: több éves erőfeszítés eredménye érett be, amikor a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal (CNTA) elnöke idén márciusban Varga Mihály miniszterrel tartott kétoldalú találkozóján bejelentette a kínai fél döntését egy regionális iroda Budapesten történő megnyitásáról. A döntés egyúttal Magyarország regionális súlyának elismerését is jelenti a turisztikai kapcsolatokban – mutatott rá.

Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság nagykövete nagyra értékelte, hogy Magyarország elismerte a kínai nyelvet az UNWTO hivatalos nyelveként. Kína a világ legnagyobb belföldi turisztikai piaca, és a világ legnagyobb küldőpiaca. A két ország közötti turisztikai együttműködés egyre szorosabb, és az egyik legfontosabb területét jelenti a kétoldalú kapcsolatoknak – hangoztatta, hozzátéve: a közvetlen járat új ablakot nyitott a turisztikai kapcsolatokban.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A klasszikus magyar munkamorál: négy ember nézi, ahogy egy dolgozik
Miskolc - Magyarország egyetlen 42 másodperces, hófödte videóban, egyenesen Miskolcról: egy ember lapátolja a 30 [...] tovább »
Videó: Mesebeli látvány a göncruszkai víztorony
Göncruszka - Mesebeli jégtorony csodájára járnak a környékbeliek az abaúji Göncruszka határában. Egy [...] tovább »
Jár a gondoskodás a használt autónknak is
Debrecen - Folyamatos odafigyeléssel garantálható a biztonságos és környezetbarát autózás. tovább »
Kovácsvágás: de akkor ki volt a gyilkos?
Debrecen, Kovácsvágás - Bizonyítottság hiányában felmentették a kovácsvágási emberölés gyanúsítottját. tovább »
Videó: Magal és Snow most a város sztárja – Ismerjék meg az egyetemistát, aki kutyaszánra pattant a debreceni hóban
Debrecen - Kutyaszánnal jár a Debreceni Egyetemre az egyik ott tanuló külföldi diák. Az izraeli orvostanhallgató [...] tovább »
Tavaly 96 háziorvosi praxist töltöttek be az Emmi pályázatán keresztül
Budapest - Tavaly 96 háziorvosi praxist töltöttek be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Mészáros Karol a Haladáshoz igazol
Debrecen - Távozik Debrecenből a középpályás, aki a Haladás együttesében folytatja pályafutását – Számolt [...] tovább »
Nők is indulnak az idei Bocskain
Debrecen, Hajdúsámson - A 61. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó emlékverseny 2017-es programja (február 8-11. [...] tovább »
Olimpiát a népnek?
Csütörtöktől elkezdi az aláírásgyűjtést a 2024-es budapesti olimpia megrendezése ellen a Momentum Mozgalom, [...] tovább »
Australian Open – Babos kiesett az első fordulóban
Budapest/Melbourne - Babos Tímea vereséget szenvedett az első fordulóban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Kedd, szerda
Budapest - A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Férfi kézilabda-vb – Gulyás: felszabadultabban kellene örülnünk
Rouen - Gulyás Péter szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjainak felszabadultabban kellene örülniük [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása