Frissítve:

Magyar versenyző nyerte az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny kelet-európai döntőjét

Budapest – A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) hallgatója, Pacsai Martin nyerte az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny kelet-európai döntőjét – közölte a verseny kommunikációjával foglalkozó cég csütörtökön az MTI-vel.

hiba beküldése

Közlésük szerint a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán (BGE KVIK) megrendezett verseny második és harmadik helyén egy-egy szlovén hallgató, Jure Dretnik és Tim Guadanigno végzett.

Az idei versenyen 4 nemzet 7 képviselője, köztük két magyar BGE-s hallgató – Pacsai Martin és Tóth Attila – mérte össze tudását. A versenyzők meghatározott idő alatt, ugyanazokból az alapanyagokból, fenntartható termelésből származó hal vagy más tengeri élőlény felhasználásával kétféle versenyételt készítettek el, majd élő szóban is bemutatták receptjeiket a zsűrinek.

Az első helyezett magyar versenyző profi étele akasztói sziki ponty és homárhab volt csicsóka és kapor variációkkal, míg háziasszonyi ételként posírozott pontyot készített rántott sütőtökkel és citrusokkal. Pacsai Martin meghívást kap az Ethic Ocean párizsi rendezvényére, amelyet június 7-én, az óceánok világnapján az UNESCO székházban rendeznek.

A verseny nemzetközi zsűrijében Franciaországból érkezett elismert séfek és szakemberek mellett a magyar gasztronómia vezető séfjei és a szakértői foglaltak helyet.

A három Michelin-csillagos, világhírű francia séf nevével fémjelzett Olivier Roellinger szakácsversenyt az Ethic Ocean/SeaWeb Europe, a FERRANDI Paris, az Yvon Bourges Catering School és a Relais & Châteaux szervezetek hívták életre 2010-ben. Céljuk a fenntarthatóság népszerűsítése, a veszélyeztetett tengeri élőlények, főképp a halak élővilágának megőrzése.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Meteorológiai szolgálat: több hegyen havazott
Budapest - Több hegyen néhány centiméteres hóréteg alakult ki a havazás miatt - írta Facebook-oldalán az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása