Frissítve:

Magyar válogatott – Dárdai: komoly erő van a csapatban

Debrecen, 2015. június 4., csütörtök (MTI) – Dárdai Pál szövetségi kapitány szerint komoly erő van a magyar labdarúgó-válogattban, erre az erőre építenek majd a Litvánia elleni pénteki felkészülési mérkőzésen.

A szakvezető a találkozó helyszínén, Debrecenben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján jelezte: a barátságos összecsapáson mind a hat cserelehetőségét ki fogja használni, azért, hogy lássa, kire számíthat esetleges sérülések esetén. A Hertha BSC-t is irányító tréner legfontosabbnak a játékhoz való hozzáállást, a megfelelő ritmust tekinti. Az együttes középpályás letámadásra törekszik majd, a korábbiakban látottakhoz képest feljebb tolja majd a játékosokat.

“Bízom a csapatban, a közönségben” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a pénteki mérkőzés után közvetlenül futás vár játékosaira, majd két nap pihenő, azt követően pedig készülni fognak a finnek elleni jövő szombati Eb-selejtezőre.

A két mérkőzés közül a finnek elleni a fontosabb. Dárdai – ahogy már korábban is jelezte – bízik csapata jövő szombati sikerében. Dzsudzsák Balázs csapatkapitány a sajtóeseményen arról beszélt, hogy a litvánok elleni mérkőzés ugyan nem a legfontosabb, ám száz százalékos akarattal fognak játszani.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Női kézilabda NB I – Sima ferencvárosi győzelem
Budapest - A Ferencváros hazai pályán a papírformának megfelelően fölényes győzelmet aratott a sereghajtó [...] tovább »
Női röplabda NB I – Otthon került előnybe a címvédő Békéscsaba
Békéscsaba/Budapest - A címvédő, alapszakaszgyőztes Békéscsaba hazai pályán 3-1-re győzött a Gödöllő [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Idegenben nyert a Tatabánya
Budapest/Eger - A félidőben még négygólos hátrányban volt, végül ugyanilyen különbségű győzelmet aratott a [...] tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – Nagyváradi sikerével közel a kupagyőzelemhez az FTC
Budapest/Nagyvárad - A Ferencváros férfi vízilabdacsapata fölényesen, 12-6-ra nyert Nagyváradon az Eurokupa [...] tovább »
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája – Nagy csata után nyert a Szolnok
Szolnok - Harcos mérkőzésen négy góllal győzött hazai medencében a Szolnok az olasz Brescia ellen a férfi [...] tovább »
Női röplabda World Grand Prix – Megváltozott a magyar válogatott mérkőzéseinek helyszíne
Budapest - A magyar női röplabda-válogatott Mexikó mellett Venezuelába utazik a World Grand Prix-ban (WGP), a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Idén nem lesz Ironman 70.3 verseny Budapesten
Budapest - Idén nem rendezik meg az Ironman 70.3 Budapest nemzetközi triatlonversenyt. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása