Frissítve:

Magyar-szlovák történelemóra Füleken

Salgótarján, 2013. október 24., csütörtök (MTI) – Magyar-szlovák történelmi kerekasztal-beszélgetést rendeznek szombaton a szlovákiai Füleken. Arról lesz szó, hogyan ítélik meg a 20. század történetét a két nemzet szempontjából.

hiba beküldése

A Füleki Gimnázium aulájában először a Történelemóra című filmet vetítik le, amelyet Dusan Trancík, a Pozsonyi Színművészeti Egyetem Film és Televízió Karának docense rendezett – tájékoztatta a Füleki Vármúzeum és a Charta XXI Megbékélési Mozgalom az MTI-t.

A film készítői szlovák és magyar tannyelvű gimnáziumok történelemóráit látogatták meg, a téma pedig egy érettségi tétel, az 1920-as trianoni békeszerződés. Két ellentétes értelmezés bontakozik ki a filmben, amelyben azt kutatták, milyen a fiatal magyarok és szlovákok történelmi tudata, milyen jövő vár rájuk, és mennyire jellemző a szomszédsági tolerancia.

A vetítést követően Különbségek a 20. század történetének magyar és szlovák interpretációiban címmel folytatnak kerekasztal-beszélgetést, amelyen a film rendezőjén kívül a tervek szerint részt vesz Surján László, az Európai Parlament KDNP-s alelnöke, Dusan Kovác, a Szlovák Történelmi Társaság elnöke, a Szlovák Tudományos Akadémia pozsonyi Történettudományi Intézetének munkatársa, Simon Attila, a Selye János Egyetem Történelmi Tanszékének tanszékvezető docense, és Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója.

A rendezvényre a füleki, a losonci, a rimaszombati és a salgótarjáni gimnáziumok tanárait és diákjait is várják a szervezők. Ez már a harmadik megbékélési rendezvény lesz Füleken, először 2011 őszén Megértésben címmel tartottak magyar-szlovák etnikai konfliktuskezelő tréninget a határ két oldalán élő nógrádi középiskolásoknak, majd 2012-ben Hidak Európa népei között címmel szerveztek kiállítást és beszélgetést a szlovákiai városban.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Legyünk büszkék!
Október 23. Az a gyanúm, hogy a magyarok többsége a naptárban meglátva a piros betűs ünnepnapot, inkább a [...] tovább »
Október 23. – Ellenzéki pártok közösen koszorúztak a budapesti Nagy Imre-emlékháznál
Budapest - Az '56-os forradalom évfordulóján közösen koszorúzott Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori [...] tovább »
Október 23. – Szakértő: 1956-ot megelőzően ellátási gondok voltak a városokban
Budapest - Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik [...] tovább »
1956 : távol, de mégis közel
Vannak történelmi üzenetek, amelyek átadására, és az akár évszázadokkal mérhető időn átívelő [...] tovább »
Október 23. – Kósa Lajos Kaliforniában: a magyarokat, bárhol éljenek is, összeköti a szabadság szeretete és a küzdelem érte
Washington - Kósa Lajos tárca nélküli miniszter a hétvégén, kaliforniai magyarokkal ünnepelve az 1956-os [...] tovább »
Október 23. – Lázár: több mint egy emberöltőnyi fejlődést vettek el az országtól 1956 árulói
Szeged - Több mint egy emberöltőnyi fejlődést és szabadságot vettek el az országtól 1956 árulói - fogalmazott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A versenyen már elmúlik az izgalom
Miskolc - Két miskolci karatéka  szerdán versenyez a korosztályos világbajnokságon. tovább »
Orrtörés és agyrázkódás Sós Bencénél
Debrecen - Sós egyből jelezte, hogy baj van, már az öltözőig sem tudott eljutni. A héten nem tud a csapattal [...] tovább »
Felejthetetlen hangulatú meccsen harcolták ki a továbbjutást
Debrecen - A lehető legjobbkor, az EHF Kupa második csoportkörének visszavágóján nyújtotta szezonbeli legjobb [...] tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Fucsovics újra a top 100-ban
Budapest - Fucsovics Márton visszatért a top 100-ba a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján. tovább »
Harminckilenc magyar a budapesti kick-box világbajnokságon
Budapest - Harminckilencen képviselik a magyar színeket a november 6. és 11. között a budapesti BOK Sportcsarnokban [...] tovább »
Rekordösszegű kártérítés a Veszprémnek, Pálmarsson Barcelonába igazolt
Budapest - A Barcelona rekordösszegű kártérítést fizetett a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának, így [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása