2012.07.30 15:10; Frissítve: 2012.07.30 15:10


Magyar Nagydíj – A tavalyinál tíz százalékkal több néző volt

Budapest, 2012. július 30., hétfő (MTI) – A négy nap során több mint 220 ezer Forma-1-es rajongó látogatott ki a 27. Magyar Nagydíjra, az idei autós gyorsasági-világbajnokság 11. futamára.

“Ez azt jelenti, hogy mintegy tíz százalékkal emelkedett a nézőszám a tavalyihoz képest” – mondta az MTI érdeklődésére hétfőn Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. vezérigazgatója. “A sok munkának meglett az eredménye: az állami vállalatok összefogásának köszönhetően kedvezményes jegyekkel sokkal több hazai néző tudott kijönni a Magyar GP-re. Egyébként dicséretet kaptunk a szervezésért, a rendezésért is.”

Gyulay Zsolt elmondta, hogy a munka ezzel nem állt meg, amint befejeződött a verseny, máris elkezdődött az egy év múlva esedékes következő Magyar Nagydíj szervezése. A magyarországi viadal jövője 2016-ig biztosított.

A vasárnapi futamot Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte, a 2008-ban világbajnok szigetországi autóversenyző mögött a Lotus két versenyzője, a finn Kimi Räikkönen és a francia Romain Grosjean végzett a második, illetve a harmadik helyen.

MTI

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2