2012.06.1 19:22; Frissítve: 2012.06.1 19:22


Magyar motorosok balesete – Hazaszállították a magyar sérültet

Budapest, 2012. június 1., péntek (MTI) – Hazaszállították Magyarországra péntek délután a lengyelországi motorosbaleset magyar sérültjét, és a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban megkezdték az ápolását.

alt hiba beküldése

Dávid Ferenc, a szállítást végző Samaritanus Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: kora reggel érkeztek a Nowy Targ-i kórházba, ahol az 58 éves nőt addig ápolták. Közlése szerint a sérült, akinek a jobb bokája kificamodott és összezúzódott, a csípőcsontja pedig megrepedt, jól viselte az utat. Délután öt óra körül érkeztek meg Budapestre, a Péterfy Sándor utcai kórház központi baleseti ambulanciájára, ott felvették a beteget.

Vánkos Zoltán, az ambulancia ügyeletvezető főorvosa arról tájékoztatta az MTI-t: a sérültnek kielégítő, stabil az állapota. Az elkövetkezendő időben átnézik az orvosi jelentéseket, vizsgálati eredményeket, majd kiegészítő vizsgálatokat végeznek a betegen – tette hozzá.

A múlt vasárnap a Krakkó-Zakopane út dupla záróvonalas, egyenes szakaszán egy brit rendszámú, jobbkormányos Volkswagen Polo áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy Szlovákiába tartó, tíztagú magyar motoroscsoporttal. A motorkerékpárok szabályosan, egymás mögött haladtak. A balesetben három magyar állampolgár vesztette életét: egy házaspár a helyszínen, a harmadik áldozat kórházban halt meg. A Krakkóba tartó személygépkocsiban egy lengyel család utazott, tagjai közül két 80 év feletti utas ugyancsak sérüléseket szenvedett.

A bíróság három hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a balesetet okozó lengyel sofőrt. A lengyel törvények értelmében a halálos kimenetelű közúti balesetet okozó vezetőre kiszabható büntetés maximális mértéke nyolc év szabadságvesztés.

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2