Frissítve:

Magyar álom címmel nyílt meg az idei ARC plakátkiállítás

Magyar álom címmel nyílt meg az idei ARC plakátkiállítás Magyar álom címmel nyílt meg az idei ARC plakátkiállítás - © MTI Fotó: Marjai János
Budapest, 2015. szeptember 11., péntek (MTI) – Magyar álom címmel nyílt meg pénteken a 15. ARC plakátkiállítás Budapesten, az 56-osok terén, ahol csaknem 100 alkotást láthat a közönség.

hiba beküldése

Az idei pályázatra több mint 1100 pályamunka érkezett, ebből 94 alkotás látható a kiállításon, 80 külön óriásplakáton, 14 pedig úgynevezett gyűjtőplakáton.

“Az ARC az elmúlt években egyre inkább a szabad véleményalkotás civil fóruma lett” – mondta el a kiállítás megnyitásával egybekötött díjátadón Geszti Péter, az ARC egyik alapítója. Kiemelte, azért tartják fontosnak a kiállítást, mert általa olyan vélemények is el tudnak jutni a közönséghez, amelyek amúgy fennakadnának a média szűrőin.

A zsűri az első díjat Kelemen Orsolya Magyar feeling című alkotásának ítélte, a második Faragó Sándor Merj nagyot álmodni! című munkája, a harmadik K1ss Feri Ismeretlen festő című plakátja lett.

A legkedélyborzolóbb alkotásnak járó Borz-díjat Gutema Dávid vehette át Rémálom című alkotásáért.

Az idei fő téma mellett az ARC+ pályázaton a hétköznapi csodákhoz kapcsolódó munkákat várták. A kifejezetten civil szervezetek és kreatív ügynökségek számára kiírt verseny legjobbjai közé azok a plakátok jutottak be, amelyek a legszellemesebben, legkreatívabban mutatják be valamely civil szervezet munkáját, illetve egy-egy hétköznapi csodának tekinthető konkrét eseményét. A Hétköznapi csodák kamarakiállításban 14 pályáművet lehet látni.

Idén tárlatvezetéseket is tartanak a plakátkiállításon, így a közönség mások mellett Till Attilához, Winkler Nórához vagy Geszti Péterhez csatlakozva ismerheti meg behatóbban a kiállított műveket.
A plakátok szeptember 27-ig lesznek láthatók a téren.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bőnyi rendőrgyilkosság – Ügyészség: nem “baráti tűz” okozta a rendőr halálát
Budapest - Az igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint a bőnyi rendőrgyilkosság során a sértettet a [...] tovább »
Kidobta az autóból a dohányt menekülés közben Ricsénél
Miskolc, Ricse - Kilométereken át követtek egy igazoltatás elől menekülő orgazdát a Nemzeti Adó- és [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. február 24.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Június elején ismét Feszt!Eger
Budapest - A nyár legelején ismét megrendezik a Feszt!Eger fesztivált. A hevesi megyeszékhelyen a Bolyki völgyben [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Francia lap a Jobbikról, német az olimpiai pályázatról
Berlin, Párizs - A Le Monde című francia balliberális napilap a Jobbik arculatváltásával foglalkozott. tovább »
Kár
Két szűrőn is átment a budapesti olimpiai pályázat, ami nagy szó. Bánhegyi Gábor írása. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti női tenisztorna – Német sikerek a negyeddöntőben
Budapest - Julia Görges és a szintén német Carina Witthöft is bejutott az elődöntőbe pénteken a 250 ezer [...] tovább »
Bernd Storck a német futball nagykövete lehet
Telki - A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, Bernd Storckot a német futball nagykövetének [...] tovább »
Pályán a diósgyőri kosárlabda utánpótlás
Miskolc - A DVTK női kosárlabdacsapat utánpótlás együtteseinek legutóbbi eredményei. tovább »
MEAFC: Pont és gólpasszkirály érkezik a Körcsarnokba
Miskolc - Utolsó hazai mérkőzésre és telt házra készül a Miskolci EAFC pénteken este. tovább »
Phoenix KK: Edzőmeccsel is készültek, ketten távoztak
Tiszaújváros - A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának 17. fordulójában a Tiszaújvárosi Phoenix KK hazai [...] tovább »
DVSE: a csalódott Honvéd otthonában
Debrecen - Szőke Szabolcs szerint sokkal nehezebb meccs vár rájuk, mint a szerdai UVSE elleni. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása