Frissítve:

Magas szintű orosz elismerést kapott a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója

Budapest, 2013. november 18., hétfő (MTI) – Golden Chariot (Aranyfogat) díjat kapott Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a nemzetközi vasúti kapcsolatok erősítésében végzett tevékenységéért; a kitüntetés az orosz parlament és az orosz közlekedési minisztérium egyik legmagasabb ágazati elismerése.

hiba beküldése

A nemzetközi közlekedésipari díjat az Oroszországi Föderáció Közlekedési Minisztériuma és az Oroszországi Föderáció Állami Duma (a parlament alsóháza) Közlekedési Bizottsága hozta létre 2005-ben. Az egyik legmagasabb ágazati kitüntetésnek számító díjat a közlekedési iparban, szolgáltatási szférában és a közlekedéstudományban, illetve képzésben résztvevőknek adományozzák.

Az elismerést Gennagyij Beszszonov, a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsa főtitkára adta át Dávid Ilonának a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsa budapesti plenáris ülését követően tartott gálán pénteken este. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a főtitkár méltatta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának a nemzetközi vasúti kapcsolatok erősítésében, a közös vasúti ügyek előre vitelében végzett munkáját.

Dávid Ilona meggyőződésének adott hangot, hogy a díj túlmutat személyén, és azt is jelzi: a magyar vasút elindult egy jó úton.

“A MÁV, illetve a GYSEV menedzsmentjével egyetemben számos lépést tettünk és – a magyar kormány támogatásával, elképzeléseivel összhangban – teszünk a jövőben a magyar vasút szolgáltatásai színvonalának emeléséért, nemzetközi kapcsolatainak erősítéséért” – fogalmazott.

A közlemény emlékeztet, hogy Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít az Európa és Ázsia közötti vasúti összeköttetés fejlesztésének, mivel az egész nemzetgazdaság számára fontos kitörési pont a vasúti tranzitszállításban rejlő gazdasági potenciál kihasználása.

Az ország kiemelt célkitűzése, hogy a transzszibériai vasútvonal igénybevételével és az útvonalban érintett többi partnervasút támogatásával, az árufuvarozó vasútvállalatok közreműködésével a Kínából és Belső-Ázsiából Európába, elsősorban Észak-Olaszországba és Dél-Franciaországba, valamint a balkáni térség országaiba irányuló fuvarok egyre növekvő hányada Magyarországon, a záhonyi átrakón keresztül jusson el rendeltetési helyére.

– MTI – 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Mit kell tenni, ha nyugdíjba vonulnánk?
Hajdú-Bihar - Sokan nem tudják, hogy a nyugdíj iránti igényt magának a dolgozónak kell benyújtania. tovább »
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 16. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 18-án megtartott 16. heti Skandináv lottó [...] tovább »
Választás 2018 – Megállapította a levélben szavazás eredményét az NVB
Budapest - Megállapította a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazásának [...] tovább »
Akár ismeretlenekkel is élhetünk egy fedél alatt
Debrecen - Hiába kellene a hozzájárulásunk, anélkül is előfordulhat, hogy idegenek jelentkeznek be lakónak a [...] tovább »
Videó: Nem VV Fanni holtteste volt a tóban (18+)
Nem az egykori valóságshow-szereplő, Fanni holttestét találták meg a Fertő-tóban. Ezt a család ügyvédje is [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. április 19.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DLA-játékosok is részesei voltak az U15-ös válogatott sikerének
Debrecen - Fűzfői Márk és Bényei Ágoston is pályára lépett Szlovákiában. tovább »
Grúzra grúz: Bernáth Attila ifi Eb-n bokszol pénteken
Debrecen, Hajdúhadház - A DVSC fiatal ökölvívója, Bernáth Attila 49 kg-ban indul a már szerdán elkezdődött [...] tovább »
A negyedik helyre ugrott az FC Tiszaújváros
Tiszaújváros - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 19. fordulójából elmaradt meccset pótoltak be szerdán [...] tovább »
KBSC: a rossz eredmények után búcsú Vitelki Zoltántól
Kazincbarcika - Szerdán közös megegyezéssel szerződést bontott egymással az NB II-ben szereplő Kazincbarcikai [...] tovább »
Ötösre vizsgáztak az uszonyosúszók
Debrecen - Kókai Dávid szerint kiváló erőfelmérő volt ez a komoly nemzetközi verseny. tovább »
TOTÓ-eredmények – 16/1. hét
Budapest - A TOTÓ 16. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása