Frissítve:

Madárinfluenza – Pekingben is megjelent a vírus

Peking, 2013. április 13., szombat (MTI) – A kínai fővárosban is megjelent a H7N9 jelű, új madárinfluenza-vírus; a kórokozót egy hétéves kislány szervezetében mutatták ki – jelentette szombaton a Hszinhua állami hírügynökség.

hiba beküldése

A gyermeket kórházban ápolják, állapota stabil. Szülei Peking külvárosában, Szunji kerületben baromfiértékesítéssel foglalkoznak, de rajtuk nem észlelték a madárinfluenza jeleit.

A kislánynál a lázat, köhögést, torokfájást és fejfájást először csütörtökön reggel észlelték, de néhány órával később már tüdőgyulladás gyanújával került kórházba. Állapota rosszabbodásával az intenzív osztályra került. Jelenleg egyebek mellett a Tamiflu nevű gyógyszerrel kezelik és lázát 40 fok felettiről 37 fokra csökkentették.

Az új, H7N9 jelű vírust március elején mutatták ki, de eddig csak Kelet-Kínában, Sanghaj környékén észleltek fertőzést.

A kutatások szerint két vírus – egy vadmadarak szervezetében lévő vírus és háziszárnyasokban meglévő madárinfluenza – keveredésének eredménye. A kór az eddigi adatok szerint nem terjed emberről emberre, de kínai kutatók szerint az új madárinfluenza-vírus akár nyolcszor gyorsabban képes mutálódni, mint egy átlagos influenzavírus.

Eddig 44 fertőzéses esetet észleltek, mindet Kína keleti részén, Sanghajban és három környező tartományban. A 44 esetből a hivatalos adatok szerint 11 volt halálos. A betegek először egy általános légúti fertőzés tüneteit mutatták, majd súlyos tüdőgyulladással és légzési nehézségekkel kerültek kórházba.

A sanghaji hatóságok az élő baromfi árusításának teljes körű betiltását fontolgatják, miután a helyi piacokon húsz pozitív mintát találtak. A metropoliszban múlt csütörtök óta több mint 7 ezer mintát vettek, és 111 ezer szárnyast vágtak le.
A H7N9 ellen egyelőre nem létezik vakcina sem Kínában, sem pedig külföldön, előállításán dolgoznak.

– MTI – 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Nem bűncselekmény többé az abortusz Észak-Írországban
Nem számít bűncselekménynek keddtől az abortusz Észak-Írországban, és a jövő év elejétől az azonos neműek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása