Frissítve:

Madagaszkár-nap a miskolci állatkertben

Madagaszkár-nap várja a családokat vasárnap, augusztus 19-én a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. A látogatók kézműves foglalkozásokon, játszóházban vehetnek részt, megismerkdehetnek Madagaszkár élővilágával.

Az Európai Állatkertek Szövetsége 2007-et Madagszkári védelmi évnek nyilvánította, és ennek keretében rendezik meg több európai állatkertben ezt a programot – mondta Pilz Olivér az állatkert és kultúrpark vezetője. Hozzátette: Madagaszkár élővilága különleges, de a mezőgazdaság miatt az utolsó perceit éli. Az ottani folyamatok – folytatta – jól jellemzik azt, hogy néhány éven belül mi történhet földünk élővilágával.

A Madagaszkár-napon fotókiállítás is várja az érdeklődőket, valamint megtekinthetik a miskolci állatkert Madagaszkárból származó élőlényeit, többek között a makit, zebut, és az óriás bütykös csótányt.

Még nem késő odaérni, hiszen este 7-ig várják a látogatókat.

hiba beküldése



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Szécsényi Ádám nyert a 17. Barátság Maratonon
Miskolc - Több mint ezren vettek részt Miskolc egyik legnagyobb tömegsport rendezvényén, a 17. Barátság Maratonon. tovább »
Összegyűlt Görömböly apraja-nagyja
Miskolc-Görömböly - Szombaton színes műsorral várta a Görömbölyi Művelődési Ház a szórakozni vágyó [...] tovább »
Október 23. – Csak a rolót akarta lehúzni, lelőtték Miskolcon
Miskolc - Az 1956. október 26-án, Miskolcon eldördülő sortűzben 16-an haltak meg. Bár az események színhelyén, [...] tovább »
Október 23. – A forradalom napjaira, 1956-ra emlékezünk
Borsod-Abaúj-Zemplén - Megyeszerte ünnepi rendezvényeket tartanak a szabadságharc keddi évfordulóján. tovább »
Letartóztatásban a miskolci lépcsőházi mobilos rabló
Miskolc - A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. október 22.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szécsényi Ádám nyert a 17. Barátság Maratonon
Miskolc - Több mint ezren vettek részt Miskolc egyik legnagyobb tömegsport rendezvényén, a 17. Barátság Maratonon. tovább »
Női röplabda Extraliga – Újpesten nyert a Nyíregyháza
Budapest - A Nyíregyháza négy szettben győzött az Újpest otthonában a női röplabda Extraliga hétfői játéknapján. tovább »
A Fatum nyerte az újpesti rangadót
Nyíregyháza - Újabb rangadót játszottak hétfőn este a női röplabda Extraligában. tovább »
Csoknyai nem tervez gyökeres változtatásokat az Eb-selejtezőkön
Budaörs - Nem tervez gyökeres változtatásokat a korábbi időszakhoz képest Csoknyai István, a magyar férfi [...] tovább »
Női kosárlabda Eb-selejtező – Turner is a magyar keretben
Budapest - A Sopron Basket amerikai születésű légiósa, Yvonne Turner is helyet kapott a sorsdöntő Európa-bajnoki [...] tovább »
Úszó vk – Jövőre október elején rendezik a budapesti versenyt
Budapest - Október 3. és 5. között kerül sor a jövő évi úszó világkupa-sorozat budapesti versenyére. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása