Frissítve:

Ma véglegesíti programját és választási listáit az MSZP

Budapest, 2013. október 19. Mesterházy Attila pártelnök (k) és a párt országgyűlési, valamint európai parlamenti listáján szereplő politikusai a Magyar Szocialista Párt kongresszusán Budapesten, a SYMA-csarnokban 2013. október 19-én. Budapest, 2013. október 19. Mesterházy Attila pártelnök (k) és a párt országgyűlési, valamint európai parlamenti listáján szereplő politikusai a Magyar Szocialista Párt kongresszusán Budapesten, a SYMA-csarnokban 2013. október 19-én. - © MTI Fotó: Beliczay László
Budapest, 2013. október 19., szombat (MTI) – A szocialista párt választási programjáról és listáiról dönt ma az MSZP kongresszusa.

hiba beküldése

A kongresszust a budapesti SYMA-csarnokban tartják, 10 órától beszédet mondanak Harangozó Tamás, Lukács Zoltán és Tóbiás József frakcióvezető-helyettesek, majd Mesterházy Attila MSZP-elnök.

A tanácskozás ezután zárt üléssel folytatódik, délután sajtótájékoztatón számolnak be a döntésekről.

Az MSZP országgyűlési választási listáját az elnökség és a választmány közösen terjeszti a kongresszus elé.

A múlt hétvégi választmányi ülésen ellenszavazat nélkül elfogadott listát Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető vezeti, őt Botka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióigazgató, Gúr Nándor alelnök, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Molnár Zsolt budapesti pártelnök, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Simon Gábor elnökhelyettes, Hiller István korábbi pártelnök és Kunhalmi Ágnes elnökségi tag követi.

Biztosan befutó helyet kaptak az elnökségi tagjai és a választmány vezetői, míg a megyei elnökök többsége a 30. és az 50. hely között szerepel. Nincs a listán a jelenlegi frakciótagok csaknem egyharmada, így Kovács László és Lendvai Ildikó egykori pártelnökök.

A kongresszus elé kerülő javaslat alapján a szocialisták európai parlamenti (EP-) listájának élén Szanyi Tibor, a párt elnökségi tagja állhat, akit Ujhelyi István parlamenti alelnök, Gúr Roland brüsszeli delegációtitkár, Veres János korábbi pénzügyminiszter és Gurmai Zita EP-képviselő követ.

Dönt a kongresszus az MSZP választási programjának elfogadásáról is. A nagyjából ötvenoldalas dokumentum oktatáspolitikai javaslatokkal kezdődik és foglalkoztatás-, illetve gazdaságpolitikai tervekkel folytatódik, jelezve, hogy az MSZP e területeket tartja a legfontosabbnak.

– MTI –

Címkék: ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Afrikai sertéspestist mutatott ki vaddisznóban a Nébih
Budapest - Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki vaddisznóban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal [...] tovább »
Meghaladták a 2 millió online megtekintést az adóbevallási tervezetek
Budapest - Április közepéig több mint 2 millió megtekintést fogadott a személyi jövedelemadó (szja) bevallási [...] tovább »
Megszületett Vasvári Vivien második gyermeke
Budapest, Nyíregyháza -  Viviékhez megérkezett a trónörökös, kisfiúnak adott életet a luxusfeleség. tovább »
Napi horoszkóp – 2018. április 23.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Surmann Antal lett Nyékládháza új polgármestere
Nyékládháza - Surmann Antalt, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei [...] tovább »
Halálos baleset történt Bócsa közelében
Kecskemét - Halálos baleset történt az 54-es főúton a Bács-Kiskun megyei Bócsa közelében vasárnap este - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi tenisz-világranglista – Fucsovics maradt az 59. helyen
Budapest - Fucsovics Márton megőrizte helyét, így továbbra is 59. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. tovább »
Nyírbátori FC – Öt meccsük maradt arra, hogy eldőljön a sorsuk
Nyírbátor - A feltételek sem voltak egyenlőek a nyírbátoriak meccsén. tovább »
Sportlövő-vk – Csonka Zsófia ötödik sportpisztolyban
Budapest/Csangvon - Csonka Zsófia remek versenyzéssel a döntőbe került, ott pedig az ötödik helyen végzett a [...] tovább »
DVSC: harcosság és önbizalom a titok
Debrecen - A kontrákból és a pontrúgásokból látott esélyt a gólszerzésre a Videoton ellen Varga Kevin. tovább »
Szimpátiatüntetés Bódog mellett
Miskolc - Nekünk ez a mentalitás kell! - címmel szerveznek szimpátiatüntetést a ma reggel menesztett Bódog Tamás [...] tovább »
Erőteljesen kapaszkodnak a mezőkövesdiek
Mezőkövesd - Idegenben újabb fontos pontot szerzett a fürdővárosiak NB I-es labdarúgócsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása