Frissítve:

Lucian Freud eddig ismeretlen kamaszkori leveleit árverezik el

Lucian Freud eddig ismeretlen kamaszkori leveleit árverezik el Lucian Freud eddig ismeretlen kamaszkori leveleit árverezik el - © Fotó: bbc.com
London, 2015. június 7., vasárnap (MTI) – Lucian Freud brit festő eddig ismeretlen kamaszkori leveleit árverezi el a Sotheby’s aukciósház. A művész Stephen Spender költőnek írta a rajzokkal díszített leveleket, melyeket több mint 70 éven át őrzött a poéta családja.

A levelekért az előzetes becslések alapján 28-42 ezer fontot (12 millió-18 millió forintot) várnak a július 2-i aukción – tudósított a BBC News.
“Mivel Freud kamaszéveiről viszonylag keveset tudunk, a levelek felbukkanása igazi szenzációt jelent. Nemcsak levelek ezek, mert az írásokat valódi műalkotások, rajzok és vízfestmények illusztrálják, melyek a festő korai alkotói korszakát tükrözik vissza” – hangsúlyozta Oliver Barker, a Sotheby’s Europe elnökhelyettese.

A szövegek Freud sajátos humoráról is árulkodnak, egy helyen ez olvasható: “el tudod képzelni, hogy ha naponta megborotválnád az orrodat, hamarosan jól látható szakáll nőnek rajta?”.

Lucian Freud a 20. század egyik legnagyobb jelentőségű brit festője, 2011-ben hunyt el.
Az 1995-ben meghalt Spendert versei mellett a társadalmi igazságtalanságok ellen írt esszéi tették ismertté.

 
http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-33039374

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Megbírságolták a Sztálin halála című filmet a tilalom ellenére bemutató moszkvai mozit
Moszkva - Pénzbírságot szabott ki az orosz főváros egyik bírósága csütörtökön a moszkvai Pionyer mozira, [...] tovább »
HM: erősítik hadfelszerelési, fejlesztési együttműködésüket a V4-ek
Budapest - A haditechnikai fejlesztések, képzések, illetve a kutatás és fejlesztés területén is erősítik [...] tovább »
Szíria – Lavrov: Oroszország kész fontolóra venni a 30 napos tűzszünetet Szíriában
Belgrád - Oroszország kész fontolóra venni az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát a 30 napos tűzszünetről [...] tovább »
Szíria – Orosz média: Moszkva ötödik generációs Szu-57-es vadászgépeket vezényelt Hmejmímbe
Moszkva - Két Szu-57-es típusú, ötödik generációs vadászgépet vezényeltek az orosz légierőnek a szíriai [...] tovább »
Az EU leállította a nyugat-ukrajnai határátkelők korszerűsítésére indított projektjét
Kijev - Az ukrán fél késlekedése és más hiányosságok miatt az Európai Unió lezárta azt a finanszírozási [...] tovább »
Venezuela újfajta kriptovalutát bocsát ki a jövő héten
Budapest - Venezuela, felbuzdulva a napokban kibocsátott kriptovalutájának a sikerén, szerdán bejelentette, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbítás után egyenlített az Újpest, vezet a címvédő
Budapest - Az Újpest hosszabbításban 2-1-re legyőzte a vendég Brassót a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében, [...] tovább »
A kupaezüst után jön az alapszakasz hajrája
Nyíregyháza - Szakína a fővárosi csapatok elleni eddigi rossz idegenbeli sorozatával a Nyíregyháza Blue Sharks [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Veretlen maradt az Eger
Budapest - Az Eger egy góllal nyert hazai medencében az OSC ellen a férfi vízilabda ob I 14. fordulójában [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – A címvédő Babos búcsúzott
Budapest - - Babos Tímea címvédőként a nyolcaddöntőben búcsúzott a budapesti, 226 750 dollár (57,2 millió [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Kósa Lajos: a fiúk nem elégedtek meg a bronzéremmel
Budapest, Kangnung - Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke szerint a rövidpályás férfi [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár Fanny párosban elődöntős
Budapest - Stollár Fanny és a spanyol Georgina Garcia-Perez párosa elődöntőbe jutott a budapesti, 226 750 dollár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása