Frissítve:

Londoni elemzők javítják magyar növekedési előrejelzésüket

London, 2013. november 8., péntek (MTI) – Jelentősen javították a magyar gazdaság növekedési ütemére szóló előrejelzésüket pénteken londoni pénzügyi elemzők, elsősorban a járműszektor termelésének robusztus fellendülésével, az üzleti hangulat javulásával, valamint a párhuzamos költségvetési és monetáris ösztönzéssel indokolva a felülvizsgálatot.

hiba beküldése

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai pénteken ismertetett új prognózisukban közölték: felülvizsgált adatkövető számítási modelljük az idei harmadik negyedévre 2,7 százalékos, szezonális kiigazítással számolt, éves szintre kivetített negyedévi összevetésű GDP-növekedést valószínűsít a magyar gazdaságban a ház által eddig várt, ugyanígy kalkulált 1,5 százalékos negyedéves bővülés helyett.

A JP Morgan londoni elemzői az idei év egészére az eddigi 0,5 százalék helyett 0,6 százalékos gazdasági növekedést jósolnak Magyarországon, 2014-re szóló GDP-növekedési előrejelzésüket pedig 1,8 százalékról 2 százalékra emelték.

A ház szakértői a növekedési prognózis javításához fűzött elemzésükben felidézik, hogy az Európai Bizottság gazdasági hangulatindexe az elmúlt hat hónapra visszatekintve “megdöbbentő mértékű”, 15 pontos javulást mutat Magyarország esetében. Ugyanezen időtáv alatt a cseh gazdaságra kimutatott uniós hangulatindex 10 ponttal, a lengyel mérőszám 6 ponttal, a román gazdaság hangulatindexe mindössze 1 ponttal emelkedett.

A JP Morgan londoni elemzői szerint emellett a magyar ipari termelés növekedési gyorsulásának gazdasági hatása túltesz az építőipar és a kiskereskedelem teljesítményének lassulása által gyakorolt visszahúzó hatáson. A cég kiemeli, hogy a magyar ipari termelés növekedésének fő hajtóereje a járműszektor, amelynek teljesítménye robusztus ütemben emelkedik.

A ház szakértői szerint mindehhez járul “a több csatornán egyszerre alkalmazott” gazdaságpolitikai ösztönzés. A JP Morgan elemzői közölték: saját becsléseik szerint a költségvetési oldalról érkező növekedési impulzus az idei év egészében a GDP-érték 1 százalékának felel meg, és jövőre is további 0,5 százalékos GDP-arányos költségvetési ösztönzési hatás várható.

Az élénkítés másik csatornája a monetáris politika, amely a kamatcsökkentésekkel és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjával jelentősen enyhítette a hitelpiaci kondíciókat. A JP Morgan londoni elemzői felülvizsgált pénteki előrejelzésükben közölték: becsléseik szerint egyedül az MNB növekedési hitelprogramja 1 százalékpontot ad hozzá a magyar gazdaság növekedési üteméhez 2014 végéig.

Más nagy londoni házak is azzal számolnak, hogy a költségvetési és a vele párhuzamos monetáris ösztönzés érezhető módon gyorsítani fogja a magyar gazdaság növekedését.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai azt valószínűsítették legutóbbi prognózisukban, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 2014-ben 2,6 százalékkal növekedhet. A cég szakértői elismerték, hogy ez messze meghaladja a londoni elemzői közösség előrejelzési átlagát, szerintük ugyanakkor két olyan tényező is van, amely alátámasztja növekedési várakozásukat. Az egyik az, hogy a költségvetési és a monetáris politika egyaránt a növekedés élénkítésére összpontosít, a másik az, hogy a hazai kereslet ötévi zsugorodás után valószínűleg elérte mélypontját.

Az HSBC – a mérlegfőösszeg alapján legnagyobb londoni központú globális bankcsoport – citybeli elemzői a felzárkózó térségre kidolgozott, minap ismertetett új előrejelzésükben közölték, hogy a Magyarországon zajló erőteljes monetáris ösztönzés figyelembevételével az eddigi 1,3 százalékról 2 százalékra javították a magyar gazdaság jövő évi növekedésére adott prognózisukat.

A City egy másik nagy befektetési bankcsoportja, a Barclays a globális felzárkózó térségről összeállított legutóbbi negyedéves elemzésében a magyar gazdaság jövő évi növekedésére szóló előrejelzését csaknem megkétszerezte: az általa eddig várt 1,1 százalékos bővülés helyett most már szintén 2 százalékos GDP-növekedést vár Magyarországon 2014-ben.

A Barclays londoni szakelemzői szerint a magyar gazdaság lendülete elsősorban az élénkülő euróövezeti növekedésből és az MNB növekedési hitelprogramjából ered.

Egyes citybeli elemzői vélemények szerint ugyanakkor a magyar gazdaság növekedése később valamelyest lassulhat, éppen a jelenlegi ösztönzés hosszabb távon jelentkező negatív bázishatásai miatt.

A Capital Economics pénzügyi-gazdasági elemzőház legutóbbi prognózisában az idei évre 0,5 százalékos, jövőre 2,0 százalékos, 2015-re viszont 1,5 százalékra visszalassuló magyar gazdasági növekedést valószínűsített. Ezt az előrejelzését a cég azzal a várakozásával indokolta, hogy a következő negyedévekben a magyar gazdaság növekedéséhez a jövő évi választásokat megelőző élénkítő intézkedések is hozzájárulnak, ám 2015-ben ezeknek az ösztönzőknek a hatásai várhatóan már gyengülnek.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Németh Szilárd: ma is szükség van a nándorfehérvári hősiességre
Budapest - Napjainkban is szükség van az 1456-os nándorfehérvári diadalnál tanúsított hősiességre - mondta a [...] tovább »
Meleg, de többször esős idő várható a jövő héten
Budapest - A sok napsütés mellett a jövő héten is többször várható eső. Ezzel együtt marad a meleg, [...] tovább »
Felfüggeszti a várakozást Orbán Viktor parlamenti dolgozószobája előtt Varga-Damm Andrea
Budapest - Felfüggeszti a várakozást Orbán Viktor parlamenti dolgozószobája előtt a jobbikos Varga-Damm Andrea, [...] tovább »
OGY – Több mint ötven törvényjavaslatról döntött a Ház a választás óta
Budapest - Összesen ötvennégy törvényjavaslatot és tizenkét parlamenti határozatot fogadott el az [...] tovább »
Hangfoglaló Program – 738 millió forint az ötödik évadra
Budapest - A Hangfoglaló Program ötödik évada pályázatainak lebonyolítására 738 millió áll rendelkezésre - [...] tovább »
Hódítsuk meg együtt Erdőbényét!
Erdőbénye - A földi javakban gazdag településen kitűnő kirándulóhelyekkel találkozhatunk. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Magabiztos hazai győzelemmel kezdett a Ferencváros
Budapest/Miskolc - A legutóbb ezüstérmes Ferencváros a vendég Diósgyőr 4-1-es legyőzésével rajtolt vasárnap a [...] tovább »
Sportközgazdász: Cristiano Ronaldo marketingértéke nagyobb, mint bármely más futballistáé
Budapest - A 33 éves portugál labdarúgó, Cristiano Ronaldo hozzáadott marketingértéke lényegesen nagyobb, mint [...] tovább »
Öttusa Eb – Ezüstérmes Marosi és a férfi csapat
Székesfehérvár - Ezüstérmet nyert Marosi Ádám a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság vasárnapi [...] tovább »
Véget ért a sóstói Fatum Property Kupa
Nyíregyháza - Vasárnap befejeződött a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.–Nyíregyházi Sportcentrum Strandfoci [...] tovább »
Szeretné megvédeni bajnoki címét a Szeged kézilabdacsapata
Szeged - Szeretné megvédeni a kézilabda NB I-ben kiharcolt bajnoki címét a MOL-Pick Szeged, amely hat játékost [...] tovább »
Öttusa Eb – Vörös Zsuzsanna: szinte az egész szakosztály benne van a szervezésben
Székesfehérvár - Jelentős részt vállal a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság szervezéséből az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása